Vásárfia
Lassan, páter, a kereszttel!
Ne járj a más tyukszemén,
Az én fundusomon nőtt az,
Habár nem ültettem én.
Sürög-forog a sok ember,
Meg a sok vászonycseléd;
Tőlök most a nagyhatalmu
Vitéz krinolin se véd.
Bódé, sátor jobbra, balra,
Egy egész ármádia.
„Ide, ide, atyafiak!
Kinek kell vásárfia?”
Gyanus egy hang! Bizonyára
Poéta az, a ki hiv.
(Mondtam, ugy-e?) „Tessék egy pár
Előfizetési iv!”
„Hogy a szappan?” „Hogy a csizma?”
„Hogy a lábos, hej uram?”
„Csapja földhöz, komámasszony,
Hisz csak három lába van!”
Ott jő vitéz Kakas Márton,
Látom mérges taraját;
Ingyen méri két forintért
Ő nagyhirü Albumát.
Papucsot vesz egy ifjasszony;
Tetszik tudni, hogy minek?
Köszöntetem a hős férjét,
Isten soká tartsa meg.
Lassan, páter, a kereszttel!
Ne zuzd össze kalapom,
Biz Isten, nincs ez egynél több,
Ez is másé – mondhatom!
Itt mellettem rongyos koldus
Bánatosan hegedül;
Ő huzza, s a bus nótára
Maga járja egyedül.
„Könyörüljetek meg rajtam,
Ki szegény néma vagyok.”
(Maga mondja, el kell hinni)
Nesze, egy garast adok!
Szegény néma! az irigy sors
Lekötötte nyelvedet.
Mit ér a szólás szabadság
Mikor szólnod nem lehet?
Szegény koldus, ugy szánlak, hogy
Ki nem jelentheted azt:
Jogosan mit követelhetsz,
Egy krajczárt-e, vagy garast?
Lassan, páter, a kereszttel!
Ki ne lökd az oldalam…
De mi a kő?! hol a tárczám?
Ellopták, jaj, oda van!
Kimetszette a zsebemet
Valami haramia.
Veszett volna ott, a hol volt,
Az illyen „vásárfia!”