Vándor-Weiner Leó
szerző: Csáth Géza
Nincs még két esztendeje, hogy a magyar muzsika hivatalosan feljegyezte lapjaira ezt a nevet. Egy huszonhárom éves cingár fiúnak a nevét, aki eredetiség, invenció, tudás tekintetében az elsők közé tartozik azok között, akik ma muzsikát írnak. Első fellépése ─ a zeneakadémiai növendékek vizsgálati hangversenyén ─ diadalmas siker volt. A közönség egyértelmű lelkesedése, a kritika rajongó elragadtatása a várva várt magyar szimfonikust üdvözölte Vándor-Weiner Leó személyében.
Mert vártuk őt. A dalirodalmunk fejlett és szépen fejlődik, operettben, operában, ha nincsenek is nagy alkotásaink, a nívó folytonos emelkedése határozottan konstatálható, de a szimfonikus zenénkről nem sokat lehetett beszélni. Irigykedünk a finnekre, ahol Sibelius, Kajanus, Palmrgren, Järnefelt organikusan kultúrmuzsikává tudták szélesíteni a népzenét és elméleteket állítottunk fel arra, hogy miért is nem alkalmas a magyar ritmika és melodika egy kontrapunktikus zenekari formanyelv megalapozására. A magyar zeneszerzők nagy része lemondóan rapszódiákat és népdal parafrázisokat hangszerelt ─ leginkább Wagner receptjei szerint ─ és ez a mi szimfonikus zenénk múltja; kétségtelen, hogy Liszt erősen ludas benne. Soha át nem érezte ő a magyar zene hangulatait, vastag, erőszakos és tudományosan német módon kezelte a népdalok melódiáit, ritmusait, harmóniáit és sok gyengejellemű jó tehetséget megrontott.
Vándor-Weiner Leó nagy zenekarra írott Scherzójával és kis zenekarra írt Szerenádjával rövidesen ─ huszonnégy óra alatt ─ megcsinálta azt, amit egy század szimfonikusai, opera- és oratórium-írói sok ezer lapnyi kottapapíroson nem tudtak véghezvinni. Megérezte, hogy a magyar muzsika ornamentális elemei mennyire faraghatók és alakíthatók, ha szélesen folyó szonátaformában akarunk velük dolgozni. Ritmikája a magyar táncok és népdalok ritmusaiból stilizálódik ki és eredeti kontrapunktikában szövődik egy intim kedves, jókedvűen méla s egyszersmind egyéni zenekari nyelvvé. Érezzük, hogy nem kísérletezik a formákkal, hogy nem a faji ízű harmóniákkal próbálgatja megadni a muzsikájának a faji jellegét, hanem mindent őszintén, tisztán megérez. A fugato olyan zenei formáció, ahol a zeneszerző ha nem valami nagy kontrapunktikus tehetség (volt mindössze öt), mindig enged valamit az egyéniségéből és a kifejezés tökéletessége kedvéért egy internacionális polifóniai világnyelv (Bach) frázisaival kezd beszélni. Vándor-Weiner Leó Farsang című humoreszkjében ─ melyet januárban mutatott be az Akadémiai Zenekar ─ megmutatta azt is, hogy ő még ilyenkor is egyénien és magyarul tud szólani. (Arra a kis fugára gondolok, amely a Farsangban egyszerűen megnevettette a közönséget.)
Ugyancsak ebben a zenekari humoreszkben sajátságos módon mutatkozott be Vándor, mint a modern zenei áramlatok pártharcainak kiegyeztetője. Az ő muzsikája éppen annyira programzene, mint abszolút. Idegmuzsika és amellett formailag tökéletes, partitúrában mintaszerű. Éppen annyira folytatása formában Mozartnak, mint amennyire rokona ─ hangzásban ─ Debussy-nek. És ha az ember végiggondolja zenei élményeit, izgalmait, szerelmeit és csalódásait, lehetetlen arra az eredményre nem jutni, hogy a muzsika fejlődése valóban ez, amit az ő álláspontja is képvisel: a nagy formák új szintetizálódása és a kis formák (melódia, ritmus), a hangzás (hangkeverés, hangszerelés) differenciálódása.
Érdekes, hogy Vándor legszívesebben kis zenekarra dolgozik. Tiszta színekkel szereti kifejezni a mondanivalóját. A magyar muzsika hátramaradásának egyik főokát a német zene reánk gyakorolt nagy hatásában találja. Valóban az ő vidám, lakonikus jókedvűségétől semmi sincs távolabb, mint Wagner pátosza, Schumann bőbeszédűsége. Mikor szomorú a részeg ember, naiv őszinte töredezett mondataival és turáni nekikurjantásaival búsul. Ha örül, kirúgja maga alól a széket és földhöz vágja a boros poharat. Minden ízében primer muzsika ez, és hallgatva minden részletében és egészében, egyszerűnek, önként értetődőnek tetszik. És nem válik soha kottapapiroson manipuláló bűvészetté, mint azt a kimerült német zenei kultúra legújabb hajtásaiban látjuk.
Vándor kedélyvilága, temperamentuma Csokonaiéval és Petőfiével van igen közeli rokonságban. Az a magyar lélek ez, amely a vén európai kultúrának újat tud mondani, amelynek meg van adva a kifejezés könnyedsége, nemessége, amelynek produktumai még az elkerülhetetlen szállítási értékleszámítás után is értékek maradnak Párizsban éppúgy mint New Yorkban, Krisztianiában, Berlinben, Rómában, sőt Bécsben is.
Éppen ilyen érték ─ talán minden munkái között a legnagyobb ─ Vándor Esz-dúr vonósnégyese, amelynek bemutatója szintén januárban volt. A vonósnégyessel nálunk Beliczay, Kirchner és még néhányan kísérleteztek, de csak kísérleteztek, Vándor ezt is egycsapásra megcsinálta... Csodálatos, hogy minden sikerül neki, s magunk is jól érezzük: furcsa, de nincs másképpen, hogy semmit sem tudunk benne gáncsolni. Minden jel arra mutat, hogy ez az ember zseninek született.