Válogatott versek

Válogatott versek
szerző: Károly György

Zsoltár

in memoriam Kecskeméti Végh Mihály

Szömit a Fönnvaló tűlem elfordítá,

Nyűgeim sokságát bőven szaporítá,

Sok ellenségömet elémbe plántálá,

Kivagyiságokban kapatá, bíztatá.

Adó és uzsorás hószám möglátogat,

Viszik már ködmenem, utolsó barmomat,

Tőzsérök tetemi garasomtul dagad,

Az fene némötség öszi a húsomat.

A nagy nyavalyákban fölöst bővelködék,

Hitben és virtusban mögcsúfol az ínség,

Felebarátimban rútul csalatkozék,

Azért segélj Isten, hogy már békét lelnék!

Átutazóban

hommage à Arthur Rimbaud

Örökké úton – mindig máshol alszom:

selyemben, sárban, árokpartra lökve,

szemétre vetve, bölcs könyvekbe kötve –

széllelbélelt vadóc az utcasarkon,

akinek eszmévé rohadt az ökle

s cipőfűzőjén citeráz a chanson,

kitől hideglelést kap minden asszony

és fogadókban ül már mindörökre;

vigyorgok ittasan, mint dőre vendég,

ki nem is sejti, hogy palira vették

s kifizetett bután mindent előre;

az étel sótlan, rághatatlan emlék,

a bor csak máslás, tüze is üresség,

nem lacrima Christi, csak ócska lőre.

Depi

A Múzsa szigorú diétára fogott,

a csorba elmeél úgy vág, akár a bot,

és hajdanvolt hangom hamis, rekedt fagott,

a tehetetlenség, a rosszkedv fogva tart,

kiment a processzor, gagyi a szoft, a hard,

s a gonosz szerkesztők nem kajálják a szart.

Segítsenek rajtam jósok, varázslovak,

kokovázó gyurcsók, szülék, vajákosak,

mirákulum kell, egy menő, új változat!

Lenyelek én minden rizsát, link hadovát,

virtuális dugást, kártékony földsugárt,

réti pipiteret (bár nem használ, nem árt);

lehetne benne még galóca, bőregér,

varangy, bagolyköpet, csupán a jambusér,

beléndek, encián, pi-víz, angyalgyökér,

és kéne kis katáng, kuráre s korpió

kosbor, kapor, kökény, kömény, kókuszdió,

be klassz e kőkemény alliteráció!

Lesz még jó vers ezer, gondolattal teli,

s a cím, a sok plakát harsogva hirdeti:

designer, brewed & bottled by Károly Gyuri!

lásd a címsort…

December

A templomajtót kitárja a szél

Fáradt léckerítések földre fekszenek

Szégyenkeznek pucér vályogfalak

Röhögve száll az ördögszekér

A tisztaszoba fényképei

Tornay Marinak

a kísérlet tiszta jóakarat-fehére az eleve kudarcra

ítéltség érzem mint a kutya az esőt feketéje a fal

Húsvét előtt meszelt fehérsége a képkeretek barna-

feketéje nyalka huszárbajusz suvickfeketéje elsőál-

dozó kislány ártatlan titokfehére kezében a virágok

orgonafehére haja napszítt fehére magas szárú cipő

ünneplő ormótlan feketesége a masni keményítőfehére

lánykoszorú frissen esett hó fehére esküvő két nyomo-

rúságból egyet kuporgatás fehérsége kivilágos kivir-

radtig részeg feketéje nyolcadik gyereket dajkáló

bölcső ölfeketéje bandzsító kisbaba tejfehére apám

téli temetése rögök ruhák szemek feketéje ingek s a

hó fehére a fán eper feketéje alatta anyám gyászfeke-

téje lelke nemértés-fehére itt még nem látszik hogy

rágta szét a rák fehére megint temetés fehére feketé-

je biciklin mosolygó legényke izzó vas fehérsége Don-

kanyar süket feketesége unokák cukorfehérsége egy év-

ben egyszer látni vágyfeketéje a falakon csempefehér-

ség ápolók vértelen fehére a minden évvel kevesebben

örök éjfeketéje…

… és ha még csak ezekből az élénk színekből állna

össze a tisztaszoba fényképeinek fehére feketéje

Sírvers

Éltem, ahogy tudtam, haltam, mint a többi,

nem voltam elég jó csalni, lopni, ölni,

élni se volt könnyű, szar volt megdögölni.

Gajdolhat gödrömnél bármely szekta papja,

istenét és engem egyaránt becsapva,

hogy lelkem a mennybe valahogy becsalja,

nem megyek sehova! Otthonom kiásva.

Örök nélkülözés lelkemet elvásta.

Vándor, kotródj innen, gondolj inkább másra!

Tájidegen fenyők

Köszvényes gyökerek, reumás törzs, hullik a lomb is,

semmibe markol az ág, por lepi tűlevelét.

Semmibe markol a gondolatom, csak sorvadok, én is

tájidegen vagyok itt, mint ez a satnya fenyő.

A költő panasza

1.

Tenger a gond, így nem lehet írni se immár –

sír a poéta, szegény, zokszava égbe kiált.

Drága barátom, nézd csak a kertet: szú öli, pondró

féreg emészti a fát – s ágain alma terem!

2.

Tenger az ár, itt nem lehet inni se immár –

sír a poéta, szegény, tíz laza fröccse után;

hőzöng részegen és szava óbor a kocsmai népnek,

s hirdeti, míg jön az éj, mit budifalra skribált.

Tizenegy Árpád-kori hexameter

Tarján Tamás születésnapjára

Tarján, Úz, Keszi, Ond, Buda, Kürt, Vata, Tas, Huba, Kurszán,

Alpár, Kont, Keve, Hont, Vezseny, Onga, Levente, Lehel, Fajsz,

Rátót, Vajta, Botond, Gyula, Örs, Tököl, Illye, Monoszló,

Ják, Üllő, Töhötöm, Csaba, Csát, Beled, Édua, Tázlár,

Álmos, Detre, Csanád, Mizse, Bács, Becse, Bendeguz, Ellák,

Nyék, Gég, Zolta, Zalán, Abos, Őd, Csepel, Ugrin, Uros, Bél,

Tétény, Törtel, Atád, Megyer, Attila, Taksony, Adalbert,

Ajtony, Vajk, Aladár, Kada, Csák, Ete, Géza, Kötöny, Bars,

Moys, Kán, Kende, Szabolcs, Bene, Gut-Keled, Orseoló, Kál,

Árpád, Gyarmat, Előd, Csete, Csót, Boda, Vászoly, Adorján,

Solt, Bulcsú, Omodé, Ugod, Ukk, Aba, Horka, Kenéz, Zács.

Szent Ferenc

a katedrálist építő Németh Péternek

kő kőre, csak tudás és türelem kell

s felépül templomával egyre jobban

teremtő istenéhez majd az ember,

Assisi Szent Ferenc, semmi sem úgy van!

bárha a szent Ige százszor, ezerszer

megtestesült az Írásban s a szóban!

A törpe szolganép ma sem akar mást,

csak élni, mint az állat, öntudatlan,

zabálni, inni, böfögni folyvást,

parancsra röhögni, ha int a sóman,

szerezni, fillérért (f)eladni egymást,

és szél ha támad, elbújni a lyukban

és nincs bennem harag, nincs megbocsátás.

Kő kőre, csak remény, hit, szeretet kell,

s felépül templomával egyre jobban

teremtő Istenéhez minden ember.

Napló

(Mosó Zolinak, József Attila után, nagyon szabadon)

Ülünk a dumánál

valami gagyi pláza konfetti-fényei

mint nyaktiló

gitárod nyakára esnek

és bőg a húr

mint sárgult protkóval a gyermek

ki nem tud szeretni

kit nem szeretnek

Főbenjáró hazátlan-bennszülöttek

bőgünk lépcsőin a feneketlennek

mert sose tanultuk

mesterségét a szeretetnek

(zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban)

ütünk és vernek

Kiönt a (le)folyó

(bűzlik a felszín és gyilkol a mély)

s mi egy szovjetbarokk emlékmű ormán

dekkolunk-drukkolunk

szennyben kepesztő megunt szerelmeinknek

…ja meg a Duna is

és azok a békességes sosevolt estek –

Dinnyehéj-cipőnk a rakodóparton

benne még a láb

Születésnapodra

Cirkusszal ünnepel a flitteres világ,

szobrod van már, amit koszorúzni lehet;

koplaltál eleget, kajáld a sok rizsát!

Kőbunkók idézik hibátlan nevedet:

gagyognak s ragyognak. Ki lát, vakulni vágy,

s unottan kaparász egy áruvédjegyet.

A nép hasad tovább, mint széken a kabát,

s hiába, úgyse lesz kettő az egy meg egy –

Költőnk nyelvtant tanult, nem matematikát.