Válasz
szerző: Barcsay Ábrahám
Társ! újra gerjeszted pislogó tüzemet,
Verseiddel bírod egészen szívemet,
Azért lúd' tollához eresztem kezemet,
Hagyd, fesse elötted vándorló eszemet.
Jól mondod, hogy nékem a' Múzyák tsevegnek;
De koránt sem azért, hogy talám szeretnek,
Hanem mivel mint vak szeretöt vezetnek,
'S néha botlásomon magok is nevetnek.
Olylyanok ök, higyd el, mint ama' Szép Szüzek,
Kiknek mesterséggel lobog kényes tüzek,
Soknak intselkednek, de kevésnek hívek,
Melyly sokaknak vész el ohajtások 's mívek.
Nehéz az én vasam, nehezek saruim,
Szent Hegy' mászására roszak sarkantyúim,
Inkább víjására szegezem álgyúim,
Arra találkoznak, tudom, több társaim.
[p 0082] Fritz Bátyánk is addig fújta furuglyáját,
Míg Márs nem kívánta síkra katonáját,
De mihelyt hallotta Vitézek' dudáját,
Álgyúkkal bassusra süttette nótáját.
Tsak így vagyon dolga Hadak' Gyermekeinek,
Tövére sem érnek Parnassus' Hegyének,
Ízét sem kóstolják Múzyák' szerelmének,
'S már Keresztért küldik Rákos' Mezejének.
Hová visz vakságod telhetetlen világ?
Melyly ez elött fénylett, hol van a' sok ország?
Látod, nagyobb része szomorú pusztaság,
És hogy ez életbenn minden mulandóság.
Mondjátok meg nékem, Udvari Polgárok!
'S Tí fényes nagyságbann el merült Királyok!
Cadmus' Fiainak hová dült szép Várok,
'S szegény Lengyeleknek hol van most határok.
BNem tudom, Barátom! magam mit ohatsak,
Mustival e, vagy is Kat' Aszszonynyal tartsak: (2 ... ]
(2 ... ]
Bár ülhetnék veled, mint írod, sajkára,
'S érhetnék Hercules' híres szorosára,
Vagy hol Atlás vette a' földet vállára,
Tám még ott tsíphetnénk mit Magyar' számára.
[p 0083] Hát ha meg lelhetnök Eleink' lakását?
Mivel már esméred szívem vágyódását,
Ám légyen! kormányozzd kettönk' vándorlását,
Menjünk, és írjuk fel Salamon' mondását.
Voltérhozz, nem bánam, igazítsd útunkat,
Ott úgy, mint Jiordánbann, mossuk meg magunkat,
Plátó' formájára üssük kalapunkat,
'S hoszszú tág köntösbenn végezzük bútsúnkat.
Jövet tekíntsük meg a' Jankó Jakabot,
Ki neveltetésnek külön törvényt szabott,
Melylyel Tudósoknak nem kis dolgot adott,
'S Párisi �rsekkel üstökbenn is kapott.
Ha honnyunkba térünk, éljünk tsak figével,
Téjjel és ártatlan rajoknak mézével,
Juhász mendentzébe forralt senzyitzével,
A' vizet hörpöljük kézzel nem tsészével.
Keressünk, ha lehet, olylyan szegletet,
Hová még Comissár 's Mérö nem mehetett,
Légyen bár éjtszaka hóbann helyheztetett,
Emeljünk magunknak ott egy kis fedelet.