Tizenhetedik
szerző: Balassi Bálint

Kiben annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle

az „Bánja az Úr Isten” nótájára

 
1 Csókolván ez minap az én szép szeretőmet,
     Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
     Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém lelkem után szívemet.

2 Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
     Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
     Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét, lelkemnél ott marada.

3 Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
     Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül,
     Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok, majd elválom éltemtűl.

4 De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek nélkül,
     Ha lélekkel együtt mégyen élet emberbűl?
     Ne csudáljad szómot, érts meg csak dolgomot, okát adom ezentűl:

5 Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem elszökék,
     Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték,
     Ki nagy szerelmemben mégis éltet engem, hogy szinte ki ne múlnék.

6 De ez is, ez engem éltető, édes lélek,
     Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek,
     Mint meggyúladt helyből, kifutna testemből, hogy ilyen igen égek.

7 El is mégyen penig, ha az én szerelmesem
     Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem;
     Nosza, táplálója, életem tartója, hosszabbítsad életem!

8 Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében,
     Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben,
     Csendes elméjében, gerjed örömében rólad elmélkedtében.

9 Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége,
     Nálam tekívöled álom gyönyörűsége,
     Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége, választott édessége.