Tizenhetedik
szerző: Balassi Bálint
Kiben annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle
az „Bánja az Úr Isten” nótájára
1 Csókolván ez minap az én szép szeretőmet,
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém lelkem után szívemet.
2 Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét, lelkemnél ott marada.
3 Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül,
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok, majd elválom éltemtűl.
4 De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek nélkül,
Ha lélekkel együtt mégyen élet emberbűl?
Ne csudáljad szómot, érts meg csak dolgomot, okát adom ezentűl:
5 Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem elszökék,
Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték,
Ki nagy szerelmemben mégis éltet engem, hogy szinte ki ne múlnék.
6 De ez is, ez engem éltető, édes lélek,
Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek,
Mint meggyúladt helyből, kifutna testemből, hogy ilyen igen égek.
7 El is mégyen penig, ha az én szerelmesem
Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem;
Nosza, táplálója, életem tartója, hosszabbítsad életem!
8 Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében,
Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben,
Csendes elméjében, gerjed örömében rólad elmélkedtében.
9 Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége,
Nálam tekívöled álom gyönyörűsége,
Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége, választott édessége.