Titkos jelenések
szerző: Kosztolányi Dezső
1
Nehéz fejem némán lecsügged.
A szívem is alig dobog.
Most siratom az életünket,
az eltünőt, a lángolót.
Egyik nap úgy fut, mint a másik,
s csak nézzük egymást én s az éj,
éjféltől hajnalhasadásig.
Az ablakom homálya mély.
Tízezer éve itt virrasztok,
ennen-magamba zsibbadok,
s már meg sem értem künn a harcot.
Köröttem árnyak s angyalok.
Mi lesz velem? Csak néha érzem
az életet velőmbe fent,
egy óriási lendületben.
Aztán megint éj. Béke. Csend.
2
Már senkisem tud majd felőlem,
és egymagamba gyászolok
vak szemmel és fogyó erőben.
Nem sejti senkisem, hogy éltem,
csak én tudom, az átkozott,
s sírásom is elvész az éjben.
Már-már tükörbe sem tekintek,
ködkép leszek, bizonytalan
árnyéka tűnő éveimnek.
És elfelejtem önmagam...