Tihanyi Pista lovagol
| Tihanyi Pista lovagol szerző: Gárdonyi Géza |
Tihanyi Pista falun volt a nyáron. Hamar összeismerkedett a falusi gyerekekkel s velük járt halászni, madarászni.
Egyszer az erdőszélen magánosan legelő lovat pillantanak meg.
- De jó volna ráülni! - mondja Pista.
- Nem szabad, - felelik a gyerekek, - mert ez a pap lova.
Pista azonban áll és néz: gondolkozik.
- Én mégis felülök rá, - mondja egy perc mulva. Nagyon szeretnék lovagolni. Most itt az alkalom.
- Hát tudsz te lovagolni? - kérdezik a fiúk.
- Hogyne tudnék, - feleli Pista. - Nem nehéz az. Csak rá kell ülni, a többi aztán semmi.
Avval egy marék füvet szakított és oda tartotta a lónak.
A ló rá se nézett Pistára. Több fű volt a földön, mint Pista markában.
Erre Pista megkerülte a lovat. Közel ment hozzá. Hát a ló nem rúg.
- Tegyetek fel rá, - mondja megbátorodva.
De a gyerekek nem merték.
A ló éppen a fűzfa alatt legelt, Pista fölmászott a fára és egy ágról hirtelen a ló hátára ereszkedett.
A ló persze megijedt: uccu futásnak indult, árkon-bokron át elnyargalt.
- Állítsátok meg! - kiabálta Pista.
- Állítsátok meg!
De a ló a következő percben már messze járt. Olyan sebesen ragadta Pistát, hogy a kalapja is lerepült a földre. Pista pedig rémülten ráhasalt a ló hátára és két kézzel kapaszkodott a sörényébe.
És a ló rohant. Sebesen. Vágtatásban.
Minél jobban sikoltozott Pista, annál jobban rohant vele. Végre a ló egy árokhoz ért. Az árok tele volt csalánnal. A ló keresztülugrotta, s akkor Pista a levegőbe bukfencezve alápottyant az árokba.
Hogy milyen állapotban mászott haza Pista, arról az a nádpálca beszélhetne, amellyel őkigyelme ruháját kiporolták. Azt meg említeni se merte, hogy csalán is nőtt abban az árokban.