Tengerészek a temetőben
Ó, boldog az, ki meghal itt
s csalit
takarja el alant!
Társával a sír mélyiben
pihen,
s lágyan födi a hant.
Csöndben hever a sírhelyén,
szegény,
tündöklő ég alatt.
Barátja, ha szép az idő,
kijő,
búcsúzik hallgatag.
És a fejfájánál ülő
szülő
letérdel, könnyet ont;
és csontja a friss könnyűtűl
üdül,
bár elfedi e domb.
Elmondja nékünk itt a fán
a szám,
agg, ifjú volt-e még?
A szenvedés, a halk-szavú
s a bú,
említi a nevét.
De hogy tépázza azt a kín,
akin
győzött a tengerár,
s a mély vizekbe egyedül
ledül
és nem jut földbe már!
Ah! szemfedője szallaga
csak a
zöld és zavart füvek.
S ragadja teste hallgatag
a hab,
szeme meredt üreg.
Ó, boldog az, ki meghal itt
s csalit
takarja el alant!
Társával a sír mélyiben
pihen
s lágyan födi a hant.