Temetés (Tompa Mihály, I)

Temetés
szerző: Tompa Mihály
1842. augusztusi szövegváltozat
A későbbi változatért lásd: Temetés (Tompa Mihály)

Néma hölgy fut a’ nagy éjszakán,
Kisdedével, reszkető karán;
Egyik éber,
Másik álmodik:
Árva honban,
Árva mindenik.

Méla arczczal kél az éji hold.
Álmiból a’ gyermek felsikolt,
És szavára,
A’ szülő-kebel’
Rejtekéből
Gyötrelem felel:

„Légy nyugodtan árva gyermekem!
Nem sokáig bujdosol velem!
Új honod vár,
— Benne béke van —
Hol hazát lel,
A’ ki hontalan.

Ott szabad lészsz — annak szültelek —
— Békés szomszédid leendenek —
Szűk határin
Szent leend jogod;
’S megtapodtan
Látni nem fogod!“

       * * *

Ostrolenka’ gyászos térein,
Éj borong a’ hősek’ álmain;
És ki áll a’
Hamvadók fölött:
Gyermekét ah
Eltemetni jött.

„Férjem itt vítt véres harczokon,
Itt esett el értted, drága hon!
Illy apáért,
Néma sír-kebel!
A’ fiú is
Nyugtot érdemel.

Im, fogadd! nyugodtan átadom;
Rongyban ősz hajakkal, így — tudom —
Nem fog ő az
Ősi birtokon,
Vánczorogni
Kolduló boton.

Jobb sötét öledben tudnom őt;
Mint görnyedve zsarnok-arcz előtt.
Haljon addig
Öntudatlanul,
Mig rabszolga
Lenni nem tanúl!“

A’ temetkezési gyász sereg:
Rémietes dalt zúgó förgeteg;
’S mig szoborként
Áll a’ bősz anya:
Megrendül a’
Bús halál-tanya.

       * * *

Sirhalomnál minden éjfelen,
A’ szülő nyugodtan megjelen:
Gyermekét ott,
Mint az éj-madár,
Új honában
Látogatni jár.