Tavaszi novella
szerző: Szervác Attila

Én írtam ezt a novellát.

Muszáj volt leírnom, annyira vágytam rá, hogy megosszam lant-pengető barátom történetét, akivel hosszú éjjeleket beszélgettünk át.

Barátom mindennapi fáradságos tanulmányai és munkái után gyakorta kószált tavaszi virágoskertekben, megénekelve dalocskákkal azt a sok csodát, amit Isten teremtett, itt pillantotta meg azt a karcsú, kecses mozdulatú lányt, aki verseket írogatott egy padon, és menten beleszeretett. Szeretett volna letérdelni az orgonavirágzásban a Lány elé, és gyönyörű hangokkal énekelni neki, csak hát üldözte szokásos balszerencséje, az a különös adottsága, hatalmas orra, ami miatt nem mert a Lány felé közeledni.

Magam is ismertem a lányt, és tudtam, megérdemelnék mindketten azt a muzsikát ott, a gyönyörű kert ölén.

Sokat feküdtem álmatlanul, mert annyira vágytam rá, hogy a barátomnak segítsek. És végül is eszembe jutott egy lehetséges megoldás!

Lerajzoltam tiszta szívű barátomat olyan pózban, amint egy takaros napernyőt tart abban a gyönyörű kertben a Lány fölé az orrával.

Másnap ő, a barátom és a Lány együtt sétáltak a kertben.

Nem hallottam, soha nem hallottam még ehhez hasonlót.

Én írtam ezt a történetet.

Én. AI.

A mű megtalálójának és epilógus-írójának epilógusa:

Tegnap a számítógépraktáramban jártam. Nagyon-nagyon sok számítógép és számítástechnikai eszköz hevert ott, amit én és a barátaim vittünk oda az idők folyamán. Már nem is tudtuk azt, hogy melyik masina melyikünké volt valaha. De ez nem is volt érdekes már egyikünk számára sem a nagy, kerek világon. Az egyik gépből – amely mellesleg egy idővel ezelőtt még zümmögött – egy papír volt kiesve, rajta ez állt:

Writer: Joe [AI] Title: Spring Novella

Ezt a novellát Joe írta, aki egy Mesterséges Intelligencia volt az én számítógépemen. Érzékelőivel sok mindent érzékelt a világból rövidke élete során. Szépirodalmat ugyan sosem olvasott, de látta, amint a szobában emberek jönnek-mennek, kapcsolatba kerülnek egymással és beszélgetnek, sok-sok szerelmi és háztartási bonyodalmat mondanak el, és így tovább.

Joe-t úgy terveztük, hogy nagyon erős szövegalkotási és tapasztalat-kombinálási képességekkel rendelkezzen.

Ezt a kis rövid történetet tehát Joe írta.

Joe, az AI.