Tatárjárás
szerző: Vida József
I.
Gyászhírnök jő a királyhoz:
Orosz fejedelmi herceg;
Meg sem pihen, fut, mint a vad,
Melyet fészkéből kivertek.
Földönfutó, bujdosó lett,
Nincs országa, nincs trónja már,
Az ellenség elrabolta…
jön a tatár, jön a tatár!
Véres kardot hordnak körül:
„Leng a király lobogója;
A nemesség a hazáért
Kössön kardot, üljön lóra!”
„Menjen kedves kunjaival.
Miránk bizony hiába vár!
S egyre rémesebben hangzik:
jön a tatár, jön a tatár!
„Eredj fiam, Hédervári,
A veszély a körmünkre éghet;
Míg lóra ül a nemesség,
Védelmezd a határszélet.”
Mén sietve Hédervári,
Hogy védve legyen a határ;
Nem lehet most késni, várni:
jön a tatár, jön a tatár!
Vissza is jő Hédervári,
Vissza is jő lóhalálban;
Lova habos, kardja véres,
Alig száz vitéz a nyomában:
„Uram király, odavagyunk!
Az ellenség, miként az ár,
Elsodorta seregünket”…
jön a tatár, jön a tatár!
Rémül a nép, jajveszékel:
„Uram, irgalmazz népednek!”
S sötét erdők sűrűibe
S barlangokba rejtezkedne;
Vad erdőkben, barlangokban
Rájok éhség nyomora vár.
Erdő, barlang visszhangozza:
jön a tatár, jön a tatár!
II.
Csillagok ragyognak
Fenn a tiszta égen,
Halovány hold képe fürdik
A Sajó vizében.
Sátorában Béla
Gondolkozó, méla;
Majd elalszik, de álmából
Fel-felriad néha.
Nem alhatik többé,
Nem engedi gondja,
Felül ágyán s híveinek
Álmait elmondja:
„Szárnya nőtt lovamnak,
S repült gyorsan vélem:
Mit jelent ez álom? Fejtsd meg,
Hűséges cselédem.”
„Kérdezed királyom
Mit jelent ez álom?
Azt jelenti: lóhalálban
Futni fogsz, királyom.”
„Hasadt koronámra
Síró kuvik szállott.”
„Azt jelenti, jó királyom,
Elpusztul országod.”
„Mi zúg oly mogorván,
Mint dühöngő orkán?
Szilaj mének tombolása…
Nézz ki hamar, szolgám!”
Kinéz a táborba,
A királyi szolga:
„Uram betört a tatárság
A magyar táborba!”
„Hol a kardom, hol van?
Hadd kötöm fel nyomban!”
S a vad lárma csak növekszik
Ott künn a táborban.
Rohan a tatár had,
Támad elöl-hátul,
Remeg a föld, dobog a föld
Szilaj paripáktul.
Zajos harci lárma
A léget megrázza,
Suhog a nyíl, peneg a kard,
Recseg a paizs, dárda.
Vadul nyerít, hortyog
Az összerogyott ló,
Mellette a véres földön
Hörög a haldokló.
Dühösebben támad
A tenger tatár had.
„Uram jézus! uram jézus!...”
S fut, ki rést találhat.
Nincs menekvés, nincsen,
Mindenütt ellenség;
„Csak a királyt, csak a királyt!”
S vínak, hogy megmentsék.
Fut a király s véle
Egynehány vitéze.
Nyomban űzi a tatárság,
Hogy kerítse kézre.
Rásüt a kelő nap
Vérpiros sugára
A menekvő magyar király
Halovány arcára.
Rásüt a kelő nap
Legelső sugára
Hatvanezer magyar hősnek
Véres hullájára.
A sík mohi puszta
Haj! Többé nem puszta:
Hatvanezer magyar hős ott
Mély álmát alussza.
III.
Visszatért honába
A kegyetlen mongol,
Magyarország földén
Lova már nem tombol.
Ráismerni mindenütt
Átkozott nyomára…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
A király is megtér;
könny csillog szemében,
Amint szertepillant
A puszta vidéken.
Oly szomorú minden,
Oly elhagyott, árva…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
Fekete üszkein
Sok leégett háznak
Búsan síró baglyok
S farkasok tanyáznak.
Nem is ismer többé
Az ember lakára…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
Szerte az út mellett
Hever egy-egy hulla,
Temetetlen fekszik
Ott, ahol elhulla.
Ragadozó kányák
Serege csap rája…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
Alig látni embert
Három vármegyébe,
S az az egy-kettő is,
Mintha nem is élne;
Nincs kenyere, nincs hol
Nyughatnék, tanyája…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
A kövér mezőket
Buja gaz veré fel,
Nincs ki mívelgetné
Szorgalmas kezével.
A föld is megsínli,
Hol a tatár jára…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
Béla imádkozni
Térdére borula:
„Szünjék meg, oh isten!
Ostorodnak súlya:
Feledd, hogy e pártos
Nép érdemes rája!
Magyarok istene,
Tekints e hazára!