Tanár úr kérem/A vésztanács
Távol áll tőlem, hogy arrogáljam magamnak, mintha a most bekövetkezett nagy eseményeket anticipáltam volna; jelen tanulmányomnak egyszerűen csak az a célja, hogy rávilágítson bizonyos eseményekre, melyeknek már 1898-ban szemlélő tanúja és némiképp szerényen cselekvő szereplője voltam. Nem tudom, mekkora jelentősége lehet feljegyzéseimnek a világháború oknyomozó történetében, a magam részéről nem békülhetnék ki lelkiismeretemmel, ha akár óvatosságból, akár szerénységből elhallgatnék olyan adalékokat, melyeknek véletlenül jutottam birtokába; de amelyeknek történelmi jelentősége talán nagyobb, semhogy közlésüket mellőzhetném azzal az önmegnyugtatással, hogy én ezzel a jelentőséggel nem vagyok teljesen tisztában.
Nyilvánosságra bocsátom hát azt, amit a dologról tudok, minden reflexió vagy kritika nélkül, talán lazán és rendszertelenül, de őszintén, nevekkel és évszámokkal. A többit, hogy adataim mennyiben magyarázzák a ma eseményeit, s mennyiben vernek rájuk világosságot, ennek megítélését azokra bízom, akik többet értenek ehhez: a politikusokra és a történelemírókra. Igyekszem röviden és szárazon ragaszkodni a tényekhez.
Én Rogyákkal már 1898 szeptemberében ismerkedtem meg; szorosabb ez a nexus azonban csak novemberben lett, mikor én, bizonyos adminisztratív körülmények folytán, melyek itt nem bírnak fontossággal, a hatodik padba kerültem, jobbról negyediknek. Hátam mögött, de inkább balra, Zsemlye Tivadar ült és Rogyák előtt Singer. Ennek, mint látni fogjuk, fontos jelentősége van az egész dologban.
A lényeges mégis az, hogy én már novemberben olyan belső viszonyban voltam Rogyákkal, hogy már akkor egész bizalmasan beszélt nekem politikai állásfoglalásáról, anélkül, hogy ebben az időben sejthettem volna valamit ennek az érdekes embernek a programjából. Elhatározó eseményeknek kellett közbejönniök, hogy világossá váljon előttem, miszerint itt nem egyszerűen meggyőződésről vagy felfogásról van szó hanem nyílt programról és radikális tervről.
Erről az elhatározó eseményről én november végén értesültem. Rogyákot egy reggel izgatott és heves beszélgetésben találtam Singerrel. Áthajolt a pad fölött, élénk taglejtésekkel suttogtak. Singer igen komolynak látszott, keveset beszélt, de éreztem, hogy döntő fontosságú kijelentéseket tesz. Érkezésemre hirtelen elhallgattak. Ez a bizalmatlanság nem sértett, mert ekkor még nem voltam annyira beavatva a dolgokba (később is óvatosak voltak velem szemben), hogy érdemlegesen részt vehettem volna a társalgásban. Tízpercben a folyosón találkoztam Rogyákkal. Ez alkalommal tapintatosan néhány kérdést intéztem hozzá. Láthatóan zavarba jött, és kitérő választ adott. Singer már valamivel közlékenyebb volt. Megtudtam, hogy a Rogyák-Zsemlye-ügy, mely már régóta válsággal fenyegetett, ma reggel olyan fordulatot vett, amit már nem lehet tisztán diplomáciai úton elintézni.
Arról régebben tudtam, hogy Rogyák és Zsemlye Tivadar között áthidalhatatlan elvi ellentétek állanak fenn. Rogyák, mint a radikális program pártfőnöke, Zsemlyét pánjassz aspirációkkal vádolta; - tudnivaló, hogy abban az időben a jasszok valóságos rémuralmat csináltak a Józsefvárosban, és messzeható befolyásuk már a Rigó utcában is éreztette hatását. Arról suttogtak néhányan, hogy kémeik közénk furakodtak, beiratkoztak az ötödik, hatodik osztályba, mintha igazi Tanulók volnának. Zsemlye Tivadar nyíltan tagadta, mintha a jasszokkal bármiféle politikai vonatkozásban állana; esetleges jassz-ismeretségei pusztán magántermészetűek, és nem sértik a Rigó utca vitális érdekeit. Ezzel szemben Rogyák néhányszor, a tízpercben, nagyon is érthető allúziókkal figyelmeztette, Zsemlyét az efféle titkos fondorlatok veszélyeire: a viszony egyre kényesebbé vált közöttük. Ma reggel aztán, váratlanul, látszólag indifferens kérdésben éles összeszólalkozás volt kettőjük közt az osztályban. Ez alkalommal Zsemlye Tivadar, indulatában megfeledkezve az elővigyázatról, azzal fenyegette meg Rogyákot és párthíveit, hogy hat órakor, hazamenet, dorongokkal felfegyverkezett jasszok támadják meg az Osztályt.
Később belátván elhamarkodott kijelentésének rendkívüli fontosságát, igyekezett visszaszívni a dolgot, és azt állította, hogy neki ebben a dologban semmi szerepe nincsen, hitelesen nem tud semmit az egészről, és neki is csak úgy mondták. Rogyák ezt már nem vette tudomásul, azonnal megszüntette Zsemlye Tivadarral a tárgyalást, és Singerrel visszavonult tanácskozni.
Így álltak a dolgok délelőtt tizenegy órakor. A helyzet képét töredékes megjegyzésekből rekonstruáltam - Singer és Rogyák, a nehéz órák felelősségét érezve, csak a legnagyobb tartózkodással beszéltek a helyzetről. Még tizenegy előtt, óra alatt, a padon át küldött Marconi-lökdösést kaptam Zsemlyétől, melyben becsületisten terhe alatt felszólított, hogy óra után várjam meg a kapunál, rendkívüli fontosságú közlései vannak a számomra. Bár akkor még nem értettem annyira a helyzetet, hogy beláthattam volna európai következményeit egy esetleges összeütközésnek, mely a jasszok és a Rigó utca közötti diplomáciai viszonyt beállítaná: ösztönszerűleg éreztem, hogy ebben a kérdésben Rogyákék mellé kell állanom, és Zsemlye Tivadar felszólítására, hogy tárgyaljak vele, kitérő választ adtam.
Rogyák, aki tanúja volt lojális viselkedésemnek, nem szólt, de éreztem, hogy bennem való bizalma nagyban megerősödött. Azzal az udvarias, de rövid komolysággal, amit azóta se tapasztaltam államférfiúban, tudtomra adta utóbb, ha nincs kifogásom ellene, tizenkettőkor szívesen lát a Mária Terézia téren, ahol Singerrel "vésztanácsi előharcban" (így fejezte ki magát) megbeszélik a teendőket.
Dobogó szívvel jelentem meg a megjelölt időben és helyen. A nagy dolgok, melyeknek így gyújtópontjába kerültem, remegő és büszke izgalommal töltöttek el - ezt az izgalmat azonban palástolni igyekeztem, látva azt a komoly, majdnem gúnyos nyugalmat, amivel ez a két nagyszabású férfiú megbeszélte az óriási horderejű teendőket. Bár nem fogtam fel egészen az összefüggéseket, igyekeztem utánozni az ő fölényes, határozott modorukat, titokban szégyellve, de be nem vallva, hogy a szakkifejezéseket nem mindig értettem meg.
Singer az általános helyzet vázolásával kezdte. Zsemlye Tivadar mai kijelentése oda enged következtetni, hogy a jasszok árulást követtek el (az "árulás" szó igen gyakran fordult elő ezen a haditanácson), és így a Rigó utca e percben vészbajviszonyba került részint Zsemlye Tivadarral, részint azokkal a jasszokkal, akik már tanév elején titokban fenyegetőztek, hogy a B) osztályt földalatti pisztolyokkal megtámadják. Ezt tovább nem lehet tűrni, hacsak nem akarják, hogy egy napon a késekkel felfegyverzett jasszok, este, a sötétben, fejbőrünket levágják. A válságos helyzetért Zsemlye felelős - e pontban haladéktalanul intézkedni kell.
Singer szavaira Rogyák azzal a hanyag nyugalommal, mely valósággal megborzongatott, kijelentette, hogy ő hajlandó Zsemlye Tivadarral vészpárbajt vívni, meghívott törzsfőnökök előtt, persze csak angolul. Ehhez ragaszkodott, és ahhoz is, hogy Zsemlyét előzőleg két vészhadnagy vizsgálja meg, hogy nem rejteget-e páncélt, ami, ugye, árulás volna. Singer bólintott, és könnyedén megjegyezte, hogy az árulásra ő már régen készült, s tekintve, hogy atyjának a Bakonyban óriási földalatti vastelepei vannak, máris intézkedett, hogy nyolcezer vízhatlan páncélt készítsenek, amit a trikó alatt lehet hordani, anélkül, hogy bárki is észrevenné. A munkások hónapok óta serényen dolgoznak, s a napokban megérkezik az első szállítmány, mintegy háromezer darab. Ha a jasszok árulás révén megtudtak volna valamit a dologról, és ők is szereznének valahonnan páncélt, arra az esetre néhány vasruhát csináltatott, vascipőket, vasnadrágot és teljes vastrikót. A vészpárbajhoz különben ő is hozzájárult, azzal a megszorítással, hogy a vészhadnagyok helyett inkább farmereket kellene hívni, ezekben jobban meg lehet bízni.
Abban az időben kicsit félénk voltam, s így sokáig nem mertem megszólalni. Éreztem azonban, hogy tekintélyem így nagyon alászáll, s így zavartan és pirulva én is megszólaltam, s felvetettem a kérdést, vajon nem volna-e jobb, ha Zsemlye Tivadart egyszerűen lefejeztetnénk? Hiszen, ha kimondjuk, hogy tényleg árulás történt, ennek nem volna semmi akadálya.
Bár nem mutatták, magam is meglepetve éreztem, hogy indítványom meglepte a vésztanácsot. Singer hosszabb beszédben válaszolt, melyben kifejtette, hogy az ötlet magában nem volna rossz, csak az a baj, hogy hadüzenet nélkül az ilyesmit nem lehet megcsinálni, mert hiszen ez (a következő kifejezést sokáig kereste), mert hiszen ez kelepce volna. Rogyák azonnal hozzájárult ehhez a felfogáshoz. Hevesen magyarázni kezdte, hogy jellembecsület szempontjából hadüzenet nélkül képtelenség kelepcét állítani (így mondta), ennek megvan a maga módja. Különben a kelepce nagyon kényes dolog, ehhez külön megállapodás kell és sok feltétel, amit mind tisztázni kellene, és e pillanatban nem tudja egészen biztosan, vajon jasszokkal szemben jogosult-e a kelepce; ezt még bővebben meg kellene beszélnie barátjával, a hadvezérrel, akivel esténként találkozni szokott, s aki nehéz háborús kérdésekben az ő tanácsadója. Nehogy azonban közben ismét elrontson mindent az árulás, azt ajánlja, hogy kelepce helyett indítsunk csatát, mégpedig haladéktalanul.
Singer ehhez hozzájárult. Most már csak a formai kérdések voltak hátra: elsősorban persze a zászló. Singer megígérte, hogy másnapra behozza a zászlót, a hozzávaló bélyegzővel, amit az ő atyja már régebben megcsináltatott, és eddig az íróasztalon tartogatott, várva, míg szükség lesz rá. Rogyáknak itt újabb nehézség ötlött eszébe. - Honnan szerezzük a prédát? - kérdezte. - Hiszen préda nélkül hozzá se kezdhetünk a csatához, hogy így fejezze ki magát. Singer egy pillanatra zavarba jött. Ekkor megint megszólaltam, s azt ajánlottam, hogy a prédát talán gyűjtés útján lehetne beszerezni. Mindjárt megbántam elhamarkodott közbeszólásomat, mert mind a ketten hirtelen elhallgattak, összenéztek, és gúnyosan elmosolyodtak. Megint elpirultam, és zavartan dadogtam valamit, hogy hiszen nem úgy értem, mire Rogyák atyásan magyarázó, fölényes jóindulattal fölvilágosított, hogy a prédát nem lehet gyűjteni, mert hiszen az egy vérengző állat, és a csatába két rendőr szokta vinni láncon, a sereg előtt, közvetlenül a zászló mellett.
Ebben állapodtunk meg. A tanácskozás után Rogyák vészesküt vett tőlünk, hogy nem követünk el árulást.
Másnap kilenc órakor meginterpelláltam Rogyákot, hogyan állunk a háborúval. Azt felelte: hogy Singer nem kapta meg a páncélokat, mert a hajó, amely a Bakonyból hozza a holmit, zátonyra futott.
Később közölte velem, hogy az egész dolgot el kell halasztani bizonytalan időre, mert karácsony előtt, míg meg nem tudjuk, hogy leszünk az okiratokkal, az egész dolog nem tényvalóság. Biztosított azonban, hogy az előkészületek minden irányban folynak. A mozgalom egyre terjed, hogy a zászló igenis megvan már, és hogy egész Amerika tud már a dologról. Kaliforniával való szövetségünk már biztos és csak az alkalmas időt várja, hogy egészen csendben és szerényen, anélkül, hogy valaki észrevenné, megindítsa a világcsatát.
Ennyi az, amit az 1898-i vésztanácsról tudok. Hosszú ideig nem foglalkoztam a dologgal. 1899-ben a reáliskola első osztályába iratkoztam, és évekig egyéb tanulmányok foglaltak le. E nagy események juttatták eszembe mindazt, amit megírtam. Az összefüggések felismerését, ismétlem, azokra bízom, akik erre nálam hivatottabbak.