Tóth Béla
Tóth Béla szerző: Gárdonyi Géza |
Úri ember volt. Modora, másokkal bánása úri. De az embert csak addig szerette, míg mellette volt. Azután analizált. Hálás volt az iránta tanusított figyelemért és szeretetnyilvánításért.
Schopenhauert olvasta, de a jó asztalt szerette.
Látogatóba nem járt sehova. Mindenkit gyűlölt, útált, szamárnak tartott, de nem mondta. Ha valaki közeledett hozzá, abban a pillanatban szerette.
Az utcán mindig magánosan járt, felvont szemöldökkel a semmibe nézve, nyugodtan. Sohse sietett.
Mindent helyeselt:
Konstantinápolyi utunkon egy hencegő oláh a hajón.
─ Szóljak neki?
─ Nem érdemes.
─ Igaz.
Kisidő mulva:
─ Ez mégis tűrhetetlen.
─ De mi közünk vele.
─ Igaz.
─ Az ilyen embert tárgynak kell nézni.
─ Ez az én véleményem is.
Öt perc mulva fölkelt és pofon ütötte az oláht.
Konstantinápolyból kitiltották.
Halála híre 1907 ápr. 4.
Temetése ápr. 5.
Árva volt a temetésén is, mint életében. Újságírók és az ellenségei kísérték. A kegyesrendiekből nem volt ott senki, pedig azt a szerzetet mennyi szeretettel emlegette. A zsidók keresztényebbek voltak, mint ők.
Konstantinápolyból a legnagyobb fezt hoztam el neki. Kicsi lett.
Egyszer drámaírással is megpróbálkozott.
Felesége halála után újra a pálinkaivás.
─ Ez ölte meg.