Támadj föl...
szerző: Komjáthy Jenő
Támadj föl újra, letiport szív!
Szakadjatok föl, sóhajok!
S ti visszafojtott, szomju vágyak,
Sugarat, lángot szórjatok!
Zokogj föl, porba taposott szív,
Fájdalmak ősi kútfeje!
Fölszaggatom sebem, s ha kell, hát
Szakadjon lelkem is vele!
Szakadj ki, szív! Ti tűzfohászok,
Suhanjatok a légen át!
Ha sírsz, mindenki értse sírva,
Reszketve a költő dalát!
Szivem, szakadj meg! Ömölj ki, vérem!
És hulljon szét e portetem!
Hogy úr vagyok a messzeségen,
Gyönyör lesz akkor érzenem!
A lélek nő a fájdalommal,
Merészebb lesz és lángolóbb,
Gyönyörre fordítom dalommal
A kínt, a földig sujtolót.
Himnuszba tör a szív fohásza
És a magasból hint vigaszt,
Láz lelkem óriási szomja
A sziklatőn forrást fakaszt.
A szenvedések vértüzében
Újjászülettem, érezem!
S a vágyak izzó hámorából
Kikel az Eszme fényesen.
Az Eszme él! Vérem patakzik,
S az üdvök napja rám ragyog;
Elégek, és a tűzviharban
Dalom gyönyör! Boldog vagyok!