Szomorú biztatás

Szomorú biztatás
szerző: Vörösmarty Mihály

Börzsöny, 1822.

Vesztedre mégy-e ily örömest? vagy a
Tündér reménység biztata újolag?
     Oh, annyiszor megcsalt ez immár
          S búslakodást hagya tört szivedben.

Csak menj, ha nyersz, nincs embere boldogabb
A nagy világnak mint te; ha vesztesz, ah
     Akkor kiállta szíved a bajt
          S aggodalom nem emészti többé.

S a mindeneknél oly iszonyú halál
Vázképivel nem lesz iszonyú neked:
     Ohajtva dőlsz rá, míglen élted
          Lángja hideg kebelén elalszik.

Csak menj, különben sincs napodon öröm,
Kétség remény közt ingadoz életed:
     Ez biztat és csal; az dühödten
          Dúlja szorúlt kebeled nyugalmát.