Szirmay Klára
szerző: Kisfaludy Károly
1.
Kit zokognak lekanyargó
Barna Tisza' habjai,
Kit siratnak Ugocsának
S Szatmár nemes ifjai!
Bús folyam! hol partjaidnak
Messze fénylő világa,[4]
Annyi szív titkos reménye,
Ugocsa szép virága.
Ott hol néma gyász borong most
Szirma régi termében,
A napok mi szebben folytak
Az öröm nyílt ölében.
Vígan jöttek a vendégek
Csöngtek a telt poharak,
S szíves honi dalok közé
Durrogtak a mozsarak.
Köztök édes kellemében
Klára, a szép hajadon,
S nyájas arcza lágy figyelme
Mindent közelébe von.
Benne tűnt fel égi színben
A szép s jónak fensége,
Tőle rajzott, hozzá símult
A nap gyönyörűsége.
Félre bajnok, fegyvereddel,
Melyet bízva forgatál:
Most csőjében éltet lesve
Rejtezik a zord halál.
De hiában! felvillámlik -
S Klára hókeblére vág,
S így véletlen, de keserves
Torrá lőn a mulatság.
3.
Ifjonti szárnyakon
Őszült alakban
Röpűl a gyors idő
E porvilág felett;
Hol alkot, hol temet,
Emel s alá tipor,
Igér, ad és veszen
Titkos hatalma.
Sötét távol felé
Siet szünetlen,
S a végtelenség
Homályain remeg,
Mint éji rémzetek
Az eszmélő körűl.
A tiszta hajnal
Aranysugáriban
Ég arcza jöttekor,
S körüllebegve
Édes remények
Mosolygó sergitől -
4.
Távol a fényűző hideg világtól,
Hol csalfa játék minden érzemény;
Hol lánczra fűzve annyi vak szokástól
Bánattá válik minden élemény:
Raboktul messze, kik jőnek s enyésznek,
Mosolyg egy szép hon a szabad művésznek.
5.
Andalogva ernyés hanton
Ül szép Emmi s koszorút fon
Kedvesének homlokára.
A ki messze hadban jára,
S most a béke szent jelére
Visszavárja kebelére.
A kerengő útra néze
Nem jön-e még szép vitéze,
Minden zajra szíve dobban
S arcza édes lángra lobban,
Fel-felszökdös, por ha látszik,
S lombok közt a szellő játszik.
Harsog a kürt, fegyver csillog,
Pánczél, dárda, lándzsa villog;
Több vitéz jő s bú-feledve
Újra kél az élet kedve.
Boldog néptül forr hegy és völgy,
Ott hű mátka, itt vídám hölgy,
Bajnokát remegve várja,
S a jövőt karjába zárja;
Víg daloktul hangzik a táj -
Csak szép Emmi szive még fáj:
Félve kérdi, hol maradt el
Karcsu Zolta fegyverével,
Sok halált osztott-e karja,
Vagy már őt is sír takarja?
Szánakodva mond a kérdett:
Légy erős - s avval búcsút vett
Több hős vágtat el mellette,
Ámde köztük nincs szerette -
6.
Vészes éjben nyargal Toldi
A Bakonyban egyedűl,
Lova fáradt, nyughely nincsen,
Víz alatt, villám felűl,
S mindég útlanabb az erdő,
Míg átküzd, s egy barlanghoz jő.
A barlangban izzó tűznél
Ül egy férfi komoran,
Mély vonásin elszán lelke
Rémjelekkel írva van,
És mögötte nyugszik egy lyány,
Szög fejével izmos vállán.