Szilánkok
szerző: Jakab Ödön

                   I.
            Téli kritika

Nem sok eszed van, édes Nap uram,
Hiába sétálsz ott fenn oly kevélyen:
Ki látott még oly vastag dőreséget,
Hogy nyáron fűtsél jobban és ne — télen.


                  II.
           Furcsa világ.

 Mikor születünk e világra,
 Nem nekünk van a nagyobb kínunk,
 És sírni mégis csak mi sírunk.

 Mikor meg megyünk e világból,
 Nekünk fáj jobban, hogy elhínak,
 És sírni mégis mások sírnak!


                  III.
    Barátság és szerelem.

 Igaz barátság erős érzés,
 Uralkodik sok kebelen,
 De az már mégse lehet kérdés,
 Hogy erősebb a szerelem.

 A barátság ha hűlni kezde,
 Szerelem abból nem leszen,
 De idővel, ha tüzet veszte,
 Barátság lesz a szerelem.


                  IV.
              Nagyság.

Csak bámulok, hogy manapság
Mennyi köztünk itt a nagyság!
Ezer éve, hogy itt vagyunk
S még sohsem volt ennyi nagyunk!

Pedig, ha jól észbe veszem,
Nincsen mit bámulni ezen:
Hisz' nagy lehet olyan körbe'
Sok ember, hol sok a — törpe.


                  V.
           Egy poétáról.

Irod a verset, egyre írod,
A hogy csak futja a papírod,
Sorokba csak úgy dől a frázis,
Miket megunt már Brüsszel, Páris.

Dicsőségedet napról-napra
Sok forró reklám hangoztatja,
S szaporán nő a híred szörnyen,
Mint a luczerna, bő esőben.

Tiéd a jelen már egészen,
S nem búsulhatsz a jövőért sem:
Nem árt nevednek a halál itt
Soha, míg — élnek a barátid.