Szerenád (Ábrányi Emil)
| Szerenád szerző: Ábrányi Emil |
Illatterhes, langyos éjjel
Mandolin-hang árad széjjel,
S tele vággyal, szenvedéllyel
Dal reszket a tájon át:
"Jer, hajolj ki ablakodra,
Hadd nézzek merengve rád!
Fürteidnek egy kis fodra
Több nekem, mint a világ!"
- Szép a dal és jól is adja.
Lángoló az indulatja...
Ki lehet? - ""Ki? Ej, ki tudja!
Kóborló lovag talán!""
"Amióta láttam képed,
Égő mámor szállt le rám,
S nem találok semmi szépet
A Murilló angyalán...!"
- Kit dalolhat?... Hátha téged? -
""Hahaha! tán gyanu éget?""
- Csábitó, kacér szépséged
Rég ingerli bosszumat! -
"Arcod fénye ide vonzott!
Hadd dalolnom, Donna, hadd:
A gyönyört, amit viszonzott
Szerelemnek üdve ad!"
- Donna, reszketsz? Arcod láza
Mondhatom jól magyarázza
E silány dalt! Hah! parázna!
Trubadúrod tönkre tett! -
"Amióta ajkad szíttam,
Testem, lelkem vágy-beteg!
Csókjaidból lángot ittam,
Mégis csókra epedek!"
- Hallod asszony? hallod boldog
Szeretődet? - ""Menj! sikoltok!""
- Csitt! egy szót se! Ezt a foltot
Csak piros vér mossa le! -
"Esküszöm holló-hajadra,
Vallomásid mézire,
Nyilt egemre: bájaidra,
Te vagy éltem célja, te!"
"Irgalom!"" Nincs! ""Szánj meg!"" Csalfa!
""Jaj! e tőr!""... Vedd!... Még ezt...!... Halva!
Becsületem megtorolva,
Több gyönyört kebled nem ád! -
"Lantom húrja végsőt zsongott,
Halk sohajként reszket át...
Ó aludj, míg én bolyongok...
Holnapig - jó éjszakát!"