Szerdán estve
szerző: Kis János
Elment tőlünk a nap fényes világával,
Az éj borít mindent csendes homályával,
Alszik a természet s gondjait altatja,
De most is ébren vagy te, mindenek atyja;
Vigyáznak elhúnyni nem tudó szemeid,
Hogy kárt ne valljanak gyarló gyermekeid.
Most is nézed s látod nyilván ki mint futja,
Kiszabott pályáját s kit hova visz útja.
S ha ma az igazság országa terjedett,
A virtus sok szíven győzedelmeskedett,
Az ártatlanságnak orvost lelt panasza,
S virított a jámbor örömök tavasza;
Ha a gazdag hálát adott jó példával,
Meg volt elégedve a szegény sorsával,
A ki jót tett, tettét büszkén nem dicsérte,
S a ki vétett, bűne bocsánatját kérte:
Úgy te, szent isten, ránk gyönyörködő szemmel
Tekintesz, s körül vészsz kegyes védelemmel:
S az angyalok karja örvendő énekre
Fakadván áldást mond a nemes szívekre.
Rám is hat, életem szent atyja, figyelmed,
Mindent tehet velem hatalmad, értelmed,
Tudsz, ha pártot ütök, keményen büntetni,
De kívánva kívánsz vég nélkül szeretni,
S ámbár napok után napok enyészszenek,
Hegyek induljanak, halmok rendüljenek,
Ahoz, kinek jóra vágyása állandó,
Irgalmasságodban nem lészsz változandó:
Sőt ideig tartó harca elmúltával
Ékesítvén őtet győzők pálmájával,
Ollyan dicsőséggel fogod koronázni,
Mellyet emberi nyelv nem tud magyarázni.
Oh hát míg időm van, bátran viaskodom,
Ha nehéz is terhem, el nem szomorodom,
Itt boldogságomnak vagyon csak éjjele,
Mennyben lesz örökké mosolygó reggele.
Uram, néked adom lelkemet testemet!
Ez éjjel is őrizd kegyesen éltemet,
Szolgáltasd az álmot megújulásomra,
Hogy holnap vídáman mehessek dolgomra.