Szerb Antal: Hétköznapok és csodák
| Szerb Antal: Hétköznapok és csodák szerző: Bálint György |
Ezért a szellemes kis könyvért lehet lelkesedni, és lehet bosszankodni fölötte. Van harmadik megoldás is: jól elszórakozni rajta, és élvezni szellemességét, ötleteinek gazdagságát, anélkül hogy az egészet különösebben helyeselnők vagy helytelenítenők.
Azt hiszem, ez a legigazságosabb és legcélravezetőbb megoldás Szerb Antal könyvével szemben. Én magam legalábbis ezt követtem.
A könyv erősen szubjektív tanulmány napjaink francia, angol, amerikai és német regényéről. A nagyon szép, helyenkint költőien megírt bevezetésben Szerb Antal felállít egy elméletet a regényről. Eszerint a regény eredeti célja nem a valóság (a „hétköznapok”) mennél élethűbb és pontosabb ábrázolása, hanem a valószínűtlennek, a meglepőnek, a megfoghatatlannak (a „csodának”) bemutatása. Tulajdonképpen csak a XIX. század realista és naturalista regénye kanyarodott el ettől a célkitűzéstől, és a XX. század regénye, Szerb Antal szerint, ismét visszatért hozzá. A mai modern lélektani regény szembefordul a racionalista „hétköznap-ábrázolással", és a lélek meglepő mélységei, különleges rezdülései, gyakran valószínűtlenségei felé fordul, tehát megint a „csodát” keresi. Ez az elmélet finom és érdekes. Tulajdonképpen csak egy hibája van: nem minden tekintetben igaz. Vannak ilyen törekvések is, vannak viszont nagyon is ellentétesek (például a szocialista realizmus, melyről Szerb Antal, úgy látszik, nem tud), és igen önkényes volna kijelenteni, hogy csak az egyik vagy a másik „az igazi”. Különben is, hol a hétköznap és a csoda határa, mi a pontos különbség az életben és a lélekben a „rendes” és a „rendkívüli” között? Szerb Antal maga is belátja több helyen, hogy nem lehet ilyen éles határvonalakat húzni.
Ennél az elméletnél sokkal érdekesebbek azok a kritikák, melyeket Szerb korunk reprezentáns regényíróiról mond. Kitűnő, aforizmaszerűen odavetett mondatokkal jellemez egy-egy írót vagy művet. Természetesen, azokról az írókról tud a legjobban és a legegyszerűbben írni, akik a legközelebb állnak ízléséhez és gondolkodásmódjához. Nagyszerű például Huxley jellemrajza. A fölénynek és a tiszteletlenségnek ez a zseniális művésze Szerb Antal mintaképe. Ő talán az egyetlen író, akin semmi kifogásolni valót sem talál. Egyébként mindenkiről van egy-egy keresetlen rossz szava. D. H. Lawrence-ről, akit különben nagyra tart, megjegyzi, hogy ő volt az első angol regényíró, aki felfedezte magáról, hogy férfi. H. G. Wellsről ragyogóan állapítja meg, hogy regényírónak jó, de prófétának elviselhetetlenül primitív és unalmas, és hogy újabb művei „a jövőben és egyéb nehezen ellenőrizhető helyeken játszódnak le”. Vannak azután a könyvben igazságtalan ítéletek, indokolatlan túl- és aláértékelések is. Szerb nagyon szereti az angolokat, kultúrája egészen angolos, és ezért az angolokat általában jobb íróknak tartja, mint a franciákat. Másodrangú angol íróról sokkal többet és jobbat mond, mint elsőrendű franciákról. Malraux például szemmel láthatólag nem érdekli, és ezért alig van róla mondanivalója. André Gide jelentőségét csak annyiban értékeli igazán, amennyiben elméletét igazolja. Upton Sinclairről egy lapos, vulgárisan materialista tanulmánykötete alapján azt állítja, hogy az igazi történelmi materialista szellemiség képviselője. Ezt rajta kívül legfeljebb csak Upton Sinclair hiszi komolyan.
Ezekért a hibákért és téves ítéletekért azonban kárpótol Szerb könyvének sok írói, mondhatnánk szépírói értéke. Úgy látszik, titokban azt tartja, hogy nemcsak a regénynek, hanem az esszének is a csoda keresése a célja. Ő maga nagyon mulatságosan valósítja meg ezt a célt. Akkor is lebilincselő, ha egyáltalában nincs igaza. Könyvének nincs „jó sajtója”. Kritikusait megdöbbenti „enfant terrible” kiállása. Úgy látszik, komoly, didaktikus és módszeres irodalomtörténetet vártak tőle: ehelyett egészen mást kaptak, amin nagyon megütődtek. Komoran vitáznak szubjektív-cinikus megjegyzéseivel és tréfáival, ami egészen céltalan. Ezenkívül valamennyien a fejére olvassák, hogy Stendhal regényének címét tévesen „Les rouges et Les noirs"-nak írta „Le rouge et Le noir" helyett. Rettenetes!
Forrás szerkesztés
- Lásd a vitalapot!