Szenvedés
szerző: Gárdonyi Géza
Agyagedénybe zárt isten-sugár az ember. Edényburkolatát mozgathatja: járhat-kelhet vele, de csak a halál veheti ki, - ha ugyan maga össze nem töri a burkolatát. Dehát meg van az drótozva is erősen, s ha töröd-téped: fáj. Ime: a fájdalom is isteni bölcsességből való kelléke a rejtelmes edény szerkezetének.
Minden rosszra rászolgáltunk, mert magunk sülyedtünk belé.
Azok a jólelkek akik bennünket szeretnek, bizonyára sok követ elkapnak ami a fejünknek száll. Csakhogy mink arról nem tudunk. Ellenben ha valami bajt nem sikerül elhárítaniok, arról aztán bezzeg tudunk...
Balgatag ember az aki azt akarja, hogy mindennap derült napos legyen az idő.
Az orvos néha méreggel gyógyít, néha metszéssel, fürészeléssel, és mink elfogadjuk mindazt a rosszat, hogy egészségesek legyünk.
Vajjon ez a földi élet a benne levő szenvedésekkel nem ehhez hasonló gyógyulási folyamata-e az örök emberi léleknek? Előre tudtuk a szenvedéseinket s a felső hatalmak időről időre kellő módon szenvedtetnek bennünket, hogy meggyógyuljunk.
Amelyik gyermek nem követ el bűnöket, abból nem lesz értelmes ember.
A bűnnek az a szerepe a lélek fejlesztésében ami a sajtológépnek a pénzverésben:
Minden arany erős szorításra pendül ki a gépből.
Nagy szenvedést átélt ember új szívet kap az Istentől.
A boldogságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanító-mesternek a neve: Szenvedés.
A boldogtalanság felé azok haladnak legbizonyosabb úton, akik a boldogságot hajhásszák.
Sok pohár vizet és sok pohár bort megiszunk ezen a földön, és mindenkinek meg kell innia egynéhány nagyon keserűt.
De minden keserűség után mintha angyalkéz nyujtana az embernek egy pohár üdítő édeset.
Senkise szenved ártatlanul. A csecsemő se.
Éppen az ártatlannak látszó szenvedés bizonyítja, hogy életünk a Földön egy előbbi életnek a következménye.
Ha a lelket meg a testet úgy különváltan lehetne szemlélni, mint a bort meg a seprőjét, minden szenvedés után látnánk, hogyan tisztultunk és erősödtünk, és különödtünk.
? Kinek kell többet szenvednie:
Annak-e, aki mindent kész eltűrni?
Vagy annak, aki nem bír eltűrni semmit se?
Értelmünk erőpróbája: mennyire bírjuk sarkunk alá tiporni a lelki fájdalmainkat.
A szenvedő szegény állat emberarccal néz reánk.
Mikor baj ér bennünket azt mondjuk:
- Nincsen Isten! Nincsen isteni gondviselés! Nincs őrzőangyal!
Dehát az Isten nem száraz dajka. Azért adott az embernek észt, hogy vigyázzon magára. Különben ez a sok minden földi jaj-baj csak megerősíti azt a véleményt, hogy Istentől eltávozott lelkek vagyunk.
A föld a Világegyetem javító-intézete.
Mért kell szenvedniök az állatoknak?
Mért rabszolga a ló?
Mért tragédia a nyúl vége?
Mért kell elszenvednie a megfojtást a gyermek kezében jutott madárnak?
És a kínai szakács kezébe került állatok, amelyeknek elevenen hasítják fel a mellét, hogy a szívét megszoríthassák?
Az emberi lélek fellázad ezek láttára, hallatára.
De az emberi szenvedés már ezen a földön is sokszor megtalálja a megnyugtató magyarázatot, hát az állati szenvedésre is azt kell gondolnunk, hogy magyarázata:
Isten titka.
S főképpen ne feledjük, hogy embernek Istent a saját elitélő gondolatai elé, mint valami törvényszék elé állítani, - óh ez ostobaság!
Halastóba az okos haltenyésztő csukát is bocsát. A halak zaklatás következtében fürgékké, erősekké fejlődnek.
Vajjon a földi bajok rajtunk nem ilyen csukák-e?
Isteni törvény az, hogy ne legyen egyenlőség a világon. A gyengének elnyomás a sorsa. Az elnyomás szenvedés. A szenvedés mozgásra késztet. A mozgás erőt érlel. Mikor aztán ő vált erősebbé, ő az elnyomó.
- No és aki elpusztul a nyomás alatt?
- Csak a formája pusztult el. Maga az élet örök. Hát akkor olyan uj formát ölt, amely erősebb a voltnál, életrevalóbb. Ez a rendje az örök változásnak.