Szeged a forradalomban
szerző: Juhász Gyula
Előhang
Ez a könyv Cicerone, Vademecum és Kalauz óhajt lenni azon a vulkánikus talajon és abban a titokzatos labirintusban, amelyet a történelem forradalomnak keresztelt, nevezetesen az 1918-19-iki szegedi forradalmak útvesztőiben. Mert hiszen nem is egy, de két forradalomról van szó, bizonyára az utolsóról és az utolsóelőttiről. Hiszen voltak már ennekelőtt is forradalmak Szegeden. A legelső, amit az öreg város históriája ismer, az 1514-iki parasztlázadás, amely keresztes hadjáratnak indult és a jobbágyság földhözkötésével végződött. Szegednek annyi köze volt ehhez a fölkeléshez, amely a földműves szegények első világtörténeti magyar megmozdulása volt, hogy vezére, a székely Dózsa György Szegeden töltötte fiatalságát Pálfy Balázs főbíró házában és hogy a főnemes Szapolyai a lázadó nemes Dózsa fejét (persze levágva) városunkba küldötte, szomorú emlékül Pálfy uram portájára. No meg az is Szegedre tartozott, hogy a győzelmes magyar urak a városra akarták rászabadítani a rácokat, hála fejében, mert segítettek szétverni a népet. Így festett már 1514-ben a főúri hazafiság! Ami a második szegedi forradalmat illeti, az 1848-49-ben volt, és legmaradandóbb emléke két beszéd, amiket a magyar beszéd legkülönb embere, Kossuth mondott, az egyiket arról a bizonyos történelmi nevezetességű erkélyről. (Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, és sok beszéd elfolyt az emlékezetben.) Nunc venio... végre elérkeztünk a Mához, amely persze Tegnap lesz, mire papírra vetjük. Az októberi forradalmat magam is segítettem egy kicsit megszületni. (Az ilyen bábaságra vagy nagyon büszke az ember, vagy pedig nem akar emlékezni. Attól függ minden, hogy a gyerekből holmi híresség válik-e, vagy pedig szégyent hoz a szülőjére? Nos ez a gyermek nem sokáig élt és szívesen átengedte helyét a másodiknak. Jó fiú volt, őszi rózsanyíláskor jött a világra és tavasszal, ibolyanyílás előtt, jobblétre szenderült.) Mondom, egy októberi estén, 31-e előtt néhányan szegediek, többnyire költők, hírlapírók és egyéb forradalmárok, titokban, ahogy illik, megjelentek a Fekete Háznak nevezett Munkásotthon egyik sötétes szobájában. Ez volt akkor a szegedi Pilvax, a szomszéd szobában a közelgő proletárforradalom viharát hangolták már, de előbb meg kellett valahogy csinálni a polgári forradalmat is. Ám már ezt se lehetett a proletárok nélkül, hiszen a megjelentek is, szinte kivétel nélkül proletárok voltak, csak még némelyik nem tudta egészen világosan, hogy az, és polgári álruhában mutatkozott. Azután jött, aminek jönnie kellett, ahogy az a könyvben írva van, a könyvben, amely az orosz forradalom történetéről beszél. Soha sem felejtem el a fiatal zászlóst, aki az első rózsás és mámoros napon megjelent nálam a szerkesztőségben, és így szólt hozzám a világ legtermészetesebb hangján:
- Kedves polgártárs, gondoskodtak Önök estére a nemzetőrségről? Mert estére egy kis zavar, dulakodás és esetleg fosztogatás lesz!
Őszintén szólva, mosolyogva hallgattam a zászlós rapportját és megkérdeztem tőle, nem minden irónia nélkül, mint olyan forradalmár, akinek több napos múltja van (amely a Munkásotthon homályában vész el), hogy miért gondolja ezt, hiszen minden a legnagyobb rendben és a lehető legszebben történik,
- Hát azért, mert tudom. Moszkvában is így volt. Ez kérem így szokott lenni, én már keresztülmentem rajta.
Szóval kiderült, hogy ő a forradalomnak sokkal különb specialistája, mint én, neki már tapasztalata van ebben, ő egy gyakorlott és képzett forradalmár. Úgy is történt, ahogy előre megmondotta. Ahogy este hazafelé tartottam a zárórás időben, miután megírtam, hogy mi történt nappal, az egész úton haza élénk üdvlövések fogadtak minden utcasarkon, egy a szabadságtól és alkoholtilalomtól mámoros cseh főhadnagy kivont karddal akarta kipróbálni, hogy én is olyan vagyok-e, mint Emerson szerint a Shakespeare szavai, amelyek, ha megvágják őket, véreznek, és másnapra csakugyan megvalósították mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a Moszkva-viselt ifjú zászlós az első napon kilátásba helyezett.
Nem tudom, hol jár azóta ez az én előrelátó és forradalmi mindentudó kis katonám, de az bizonyos, hogy sok jóslata beválhatott azóta, amióta az első őszi rózsát megeste a dér és az első forradalmi mámort kialudta az a kardos cseh főhadnagy. Hogy azóta mi is történt, hogy is történt, jót, rosszat, vígat, szomorút, nagy és kis dolgokat, de mindig érdekes és mindig emberi dolgokat (minden érdekes, ami igazán és őszintén emberi), elmond az olvasónak ez a könyv, amely Cicerone, Vademecum és Kalauz kíván lenni azon a vulkanikus talajon, amely a forradalmi Szegedet elöntötte, hogy megszilárduljon, nagyra nőjjön, szőlőt és rózsát, bort, búzát és békességet teremhessen az egész világnak. Úgy legyen!