Szegények
1917
Olyanok e szegény, szegény szívek:
Üregük lassú kínoktól kivájt,
És bennük redves, régi sírkövek,
Pállott könnypocsolyák.
És olyanok e szegény, görnyedt hátak,
Alázkodástól és terhektől folynak;
Púposabbak, mint lápkunyhók felett
A buckós fedelek.
És milyenek e szegény, kulcsolt kezek!
Mint tarlón asszú fű, oly reszketők;
Hogy hátha, hátha vihar közeleg, -
Így dideregnek ők.
Ó, e szegény, elkínzott ijedt szemek,
Türelemben, megadásban húnyódva!
- Borus állatszem, mely bárgyun mered
Szabadsága után... s nem is tud róla.
Ezek a szegény, szegény emberek,
Bénán hullnak le a nyomor előtt,
Mint gyenge bárány, ha taglótól remeg;
- S a boldog földön viruló, szabad mezők.