Szörnyetegek között
szerző: Cholnoky Viktor
Aki legjobban ráér, az akar leginkább sietni. A dolgát kereső napszámos vegyesvonaton döcög, Nizzába villámvonat szállítja a lebzselőket. A kubikos a taligáját javítgatja, a milliomos, ha már ráunt asszonyra, kártyára, lóra, repülőgépre adja a fejét. Talán nem is annyira a dicsőségért, talán nem is egészen a veszedelem ingeréért, hanem inkább áldozva öntudatlanul is annak a minden túlfinomult idegzetben ott zakatoló ösztönnek, amelynek a jelszava ez: „hamar”.
A kigondolásra való ráérésnek ezt a gyakorlatban gyorsaságvágyra történő fordulását ma ábrándokból és papír - számításból valóságra váltotta át az automobil. A nagy ráérőknek, a gazdagoknak ez az ördögszekere, amely azért tud úgy sietni, mert nem a szükség hajtja, hanem a kényelemvágy kergeti. A „money is time” kifordított közmondásának ez a gumitalpú, vasderekú, benzinlelkű és üvegkoronájú szobra.
Amint megállsz a városligeti Iparcsarnok nagy és nem túlságosan szerencsés struktúrájú üvegkupolája alatt, körülbelül ilyen vagy efféle gondolatok támadnak a fejedben, mert ott vagy a modern álomvilágnak a csodaszörnyetegei között, az automobilkiállításon. És ha ama bizonyos „egy csepp szociális olaj” megkente a te agyad kerekét is, akkor tovább is fűzheted a gondolataidat, elábrándulván azon, hogy íme: a világon mindennek van haszna, még a kényelemszeretetnek is, még a luxusnak is, mi több, még a sok pénznek is. Mert hogy az automobilok itt nagyúri elzárkózottságukból, benzinködös exkluzivitásukból és surranó tüneményszerűségükből kivetkőztek, és engedelmes, bár artisztikus formákat tartó csoportokba sorakoztak kiállítási objektumul: nem jelent egyebet, mint azt, hogy Coriolan is keresi már a nép kegyét, azt, hogy népszerűségre, eláltalánosodásra, közkinccsé való létre vágyik már az automobil is, mint hajdan fullajtárja, a bicikli. Mindnyájunknak kínálkozik, mindnyájunknak mutogatja, kelleti magát, a tudomány és a fényűzés versenyteréről legördült a szabad verseny, az üzleti versenyfutás hasznosabb pályájára is. Minden drágul, de az automobil napról napra olcsóbb lesz, ezt jelenti a tény, hogy már kiállításra hordják.
És nekünk, poros gyalogmadaraknak bizonyos megelégedés, sőt győzelemérzés fogja el a lelkünket, amikor szabadon és a „töff-töff” riadalának félelme nélkül járkálhatunk itt a mai mitológia Fafnerei, Lindwurmjai, lidércei, garabonciás kocsijai között. Hohó, modern Leviathánok! Hát íme, titeket is csak az emberi elme alkotott, a mi fantáziánk hozott létre, mint minden más csodaszörnyeteget. Csakhogy ti nem csupán mesében, dalban, álomban és ijedelemben éltek, hanem reális, való a voltotok, vasbordátok, gumitoppantyútok, rézormányotok itt van, megfogható módon itt van előttünk. És felmérjük az értéketeket legrégibb barátunknak, a lónak az erejével, a horse power modern abrakdabrájával, a titokzatos jellel, amit HP-nek ír a nemzetközi kabbalisztika, de ecspi-nek mond az angol, melyből született.
Drapériák között, deszkadobogókon, amely ezúttal nekik is a világot jelenti, ott állanak néma ragyogásban a jövő hírhozói, a röpülésnek - hogy nagyon szépen fejezzem ki magamat - előrevetett árnyékai. Csillognak, ragyognak és beszélnek, százféle a szavuk, bár nem zeng most máskor oly harsány torkuk. A legbeszédesebbek közöttük azok, amelyek külsőre legkevésbé tetszetősek, a bőrködment, posztóruhát még nem öltött mezítelen „châssis”-k, azok a vázak, amelyeknek ezer csavarja, fortélyos dugattyúrendszere, kanyargós bele, kronométer finomságú szerkezete eltűnik majd a carrossier-munka finomságai, eleganciája alatt.
Ha mégoly laikus is a szemlélő, okvetlenül fel fog tűnni neki ezeken a vázakon, hogy tulajdonképpen és alapjában véve, sőt még a részletekben is, minden automobilnak, akármilyen gyártmányú legyen is, egy és ugyanaz a szerkezete. Nem pusztán maga az elv, hogy úgy mondjam: a matematika egy és azonos valamennyin, hanem az aprólékosság is, a kicsiny részlet, a mellékkérdés. Ennek a feltűnő dolognak a magyarázata az a korlátot nem ismerő és, vagyis tehát, egészen becsületes szabad verseny, amely úr az automobilépítés teknikájában. Itt nincs semmi titok, itt nincs semmi rejtettség, nincs semmi pátens: ha tetszik konkurrálni, az csak az anyag mivoltával és a munka precíz voltával lehetséges. Annak azután megint nagyon érdekes a magyarázata, hogy miért van ez így. Axiómába foglalva ez a magyarázat így szól: az emberek ma már olyan gazemberek, hogy kénytelenek becsületesek lenni. A glossza pedig ehhez a következő: az automobilon nem lehet semmit sem szabadalmaztatni, mert akármekkora pátenst váltson is a feltaláló, tüstént utánacsinálják a találmányát. Csak bizonyos okossággal. Így például, ha kitalálja valaki, hogy a hátsó kereket nem lánccal kell mozgatni, hanem csavarkerékkel: tüstént elkészül a másik gyár új mozgatója is, csakhogy két csavarmenettel több van rajta. Ha X. kitalál új szellőztetőt, amelyet felülről erősít oda az automobil falához, Y. utánacsinálja ugyanazt a ventillátort, de alulról erősíti meg. S a szabadalmi hivatal kénytelen volna megadni mindnek a pátenst.
A korláttalan versengésnek ez a lehetősége teszi azután, hogy tulajdonképpen minden automobil a „legjobb”, mert mindre oda van alkalmazva a javításnak, tökéletesítésnek minden új momentuma. Akár Renault, akár Raf, akár Phőnix, mind egyformán tökéletes a szerkezetében, és konkurrenciára mód csak az anyag megválogatásában meg a carosse, a felszerelés gyakorlatiasságában vagy pompájában van. Ezért, amennyire egyhangúak, egyszabásúak a laikus előtt a châssis-k, annyira káprázatos változatot, néznivalóban annyi sokféleséget mutatnak a teljesen felszerelt automobilok. Ebben a kiállítás elsőrangúan érdekes látnivaló mindenkinek, ízlés, kényelemszeretet, gyakorlatiasság, pompakedv, iparművészet, raffinement: mind összefognak, hogy egy-egy automobil csodájává legyen a mai mesteremberségnek. Van a kiállításon a magyar postának egy óriási nagy járóműve, amely arra való, hogy a vidéken támadó távíró- vagy telefonzavarok megszüntetésére siessen: ez szinte csodaszámba megy. A szürke posztóval, vert sárgarézzel, kristályüveggel kis palotává épített kocsiban a sofőr munkahelye és az utasok díványa mellett teljes távíró- és telefonhivatal van, úgyhogy a néző az első pillanatban nem tudja, hogyan klasszifikáljon: mozgó palota vagy repülő hivatal-e ez a kocsi? Ha Jules Verne ezt látná, hova izgatódna fel a fantáziája!
A nyugodt eleganciájú batárok és súlyos voltukban sem vaskos phaetonok, a graciózus apróbb szerkezetek mind arról beszélnek, hogy az emberi mesterkedés talált új objektumot, amelyen a virtuózságig viheti mindazt, amit kigondolni képes a munka, haszon, kényelem, ízlés és céltudatosság egyesítésében. Közöttük szanaszét, néhol szinte piramisra rakva láthatóak azok a karikák, amelyek megint bőséges anyagot adnak a gondolkozásra. Azok a gumitömlők, amelyek nélkül lehetetlen volna az automobil, amelyek ha nem lennének, ma is a gyorsvonat volna a helyváltoztatás ideálja és emblémája. Az automobil kerekeinek a gumitömlői ezek, amelyek százféle változatban törekednek a tökéletesség felé. Az egyik gyár vasszögekkel veri ki a gumi talpát, hogy tartósabb legyen, a másik magát a gumit munkálja rovátkásra, a harmadik, negyedik vászonból készít védőburkot az automobil legkényesebb, legsebezhetőbb részére. Lámpásoknak, tülköknek, gyújtókészülékeknek a sokasága teszi tarkává a kiállítást, amely ha nem is olyan gazdag, mint lehetne az automobilteknika mai fejlettsége mellett, mégis teljes képét adja a gyalogrepülés modern tudományának.
A szörnyetegek némán, mozdulatlanul és ─ last not least ─ szagtalanul állnak bent a nagycsarnokban, amely előtt egész automobil-hadosztály táboroz és sürög-forog. Némán, de csendjükben is imponálóan. És aki odamegy közéjük, hogy megismerkedjék velük, először múlhatatlanul azt az érzést érzi, hogy ősvilági szörnyek közé került. És csak mikor felocsúdott kissé, akkor látja: nem mitológia ez, nem a szörnyek barlangja, hanem az ember diadalának a panteonja. Az emberé, aki tör előre, szélnél hatalmasabb szárnyon a jövő felé.