Szörnyen szép
szerző: Eötvös József

Miként Vesuv virágtakart tövében
  Megrázva, most egyszerre ingadoz,
S tetőjén láng kitör s szilárd dühében
  A bájvirányon széjjeláradoz:
Ekkép remegsz te is, ha részegűlve
  Merész karom erősen átfogott,
S a szenvedély, mint láva, elterűlve,
  Arczod felett pirosan elfutott.

S miként a tenger kél, erős karával
  Ha szélvész átkarolta árjait,
S a sziklafalra csap hullámzatával,
  S fehér tajtékkal önti partjait:
Ekkép emelkedik melled dagadva,
  Szélvész-hatalmú érzeményivel,
Míg végre könnyü leplén áthaladva,
  Mint hab kiárad a fehér kebel.

S Vesuv ha áll lángoknak bíborában;
  Ha tenger kél, mert szélvész fölveré;
Bár térdre húll a nép bámúlatában,
  Gyönyörrel néz a szép szörnyek felé:
Igy nézek én reád, ha szenvedélyek
  Átdúlják lelkedet; ha veszni kell,
Mit bánom én! oly szépek a veszélyek,
  Gyönyör között ha veszhet e kebel.