Szádvár bevétele
szerző: Bíró Antal
Sötét éjjel, csendes éjjel
Sötét felhők járnak...
Sötét felhő lesi útját
Svendi táborának.
Mozgó tábor, messze, távol
Szádvár felé gondol ;
Fegyverrel megy: várat épít,
Vagy, ha nem ... hát rombol,
Sötét éjben, fehér ménen
Sisakozott arczczal
Fenn a várban szép Bebekné
Körbe-körbe nyargal.
Sötét felhő villámot lő,
Remeg az ég tőle,
Mozgó tábor, messze, távol
Vészt olvas belőle.
,,Rosz rágalom! csak bizalom!
S lerontjuk a földig...
Vagy mienk lesz. mig a hajnal
Napsugárba fördik."
Svendi, a hős, im ezeket
Mondja, s azzal nyomba
A várfalon parancsára
Beröpit a bomba.
Zug a harang benn, és alant
Szól az ágyú nyelve,
Rémes éjjel villámlánggal
Van összekeverve.
Benn a várban érczruhában
Sisakozott arczczal
Fehér ménen szép Bebekné
Körbe-körbe nyargal.
II.
Szelid hajnal égő arczczal
Kipirult a tájon,
Könyet hagyott, hova lépett,
Mindenik virágon.
Szép Bebekné fel se vetné
Pilláit, alóla
Pár csepp könyü ha ki nem hullt,
Ki nem esett volna.
Piros arczán szép szemének
Harmatja se folyna,
Hogy ha férje, beteg férje,
Eszében nem volna.
„Levelet küld, messze földről,
Beteg kézzel irta."
— Szegény asszony a lelkét is
Majd hogy ki nem sirta.
„A mit irt is .. a követ is
Mind igaznak mondja."
— Ujra olvas — szegény asszony!
Nagy lehet a gondja!
„Ha tehetned, jó feleség!
Hagyd ott azt a várat!
Te kulcsold el jó kezeddel
Hideg szempillámat."
„Megyek, megyek, olyan gyorsan
Hirt madár se vinné..."
— S lóra pattan, ki nem látja,
Talán el se hinné.
S tova nyargal, kinn a várfal
Gömbtől döbög .. omlik —
— Jó Bebekné harezba téved,
S csatarend nem bomlik.
Rajta! rajta! s kicsillámlik
Kezében a szablya,
És elébe vitézinek
Parancsait szabja.
III.
Kapu nyílik. Csikorog a sarka.
Követ jő? Nem. Az úrnő akarta.
Fenn a váron, a várfalon,
Békezászlók lengnek,
Vége harcznak, ágyuszónak,
Meg a csatarendnek.
Szép Bebekné most is elől mégyen
Ragyogó, szép fehérszőrü ménen.
Ámul népe. Kövessék-e?
— Csak ne parancsolná!
,,Asszony vezér! — jobb lenne, ha
Virágit locsolná!"
Szép Bebekné szava hallik mostan,
Seregének hajszála se mocczan.
„Vitéz Bebek nagyon beteg,
Halálán van, — — félek.
Ápolni őt, ha nem jöttök,
Magam is elmegyek."
Szép Bebekné itt megakadt szóba,
Nem azért, hogy várna marasztóra.
Fájdalomnak fájó hangja
Fojtá azt el épen.
,,Én férjem ő — — szerelmem ő...
Isten veled népem!"
Még könyek is — „Ne távozz el, kérünk!
Ha ide hagysz, ki lesz a vezérünk?"
Még könyek is tünedeztek,
Csillámlottak néhol,
A részvétel érzeményi —
Nem a haragétól.
Szép Bebekné szót se várja végbe,
Vitézinek bucsut int a légbe;
De utána, mintha vágyna,
A tömeg is mozdul.
El is érik, s elkísérik,
Megóják a rosztul.
Midőn a várt oda hagyták azok a vezérek,
Nagy dicsőség nyilt elébe Svendi seregének,
Mert a várat, üres várat, ő bevevé nyomba:
Fáradt testét, izzadt fejét tévé nyugalomba.
Bí