Sulamith
szerző: Ady Endre

Ennek a szép, zsidó leánynak
Történetéről szól a dal,
Melyet Budán, Pesten, vidéken
Egyként kisér a diadal.
Mondják, mesés szép a zenéje,
De a szöveg is érdekes ─
Csak a szerzőjét nem ismerjük,
Hogy ki a dicső énekes?...

Jelentkeztek ugyan kilencen,
Hiteles szerző mindahány,
Majd elveszett kilenc bába közt
Sulamith, ez a szép leány.
Perelnek is a dicsőségért,
Kilenc közt ki a legnagyobb ─
S amíg kilencen veszekedtek,
Sulamith új szerzőt kapott!

Ma vettünk hírt az új szerzőről
S ez a hír roppant meglepett.

SULAMITH. A debreceni színházban nagyban folynak a próbák a Kisfaludy és Magyar Színház érdekes újdonságából: »Sulamith« operából. A darab Komjáthy János színigazgató előnyös átdolgozásában fog Debrecenben színre kerülni.

Sulamith a maga fényéből
Még Debrecenre is vetett.
Egy direktor, kit folyton üldöz
Sok helyi szerző, rossz darab ─
Fogja magát s szerzőnek csap föl ─
Ime, az ember hogy halad!

Direktor úr, kilenc szerzőnek
Riválisa, üdvözlöm Önt!
Kivánom, hogy szerző mivolta
Borítson Önre fényözönt.
De aztán önmagát okolja,
Ha tettét követendi gyász,
Régen várt a példaadásra
Vagy húsz helybeli zugirász.

ÚJ DARABOK. Mint értesültünk, Komjáthy direktorhoz több helyi szerző nyújtotta be darabját. A helyi darabok közt van eddig: 19 dráma, 25 népszínmű, 7 operett, 2 regényes héber s 5 másfajtájú opera.

Így fog szólni legújabb hírünk...
Hát, direktor úr, tudja, mit?...
Sok keservet, bánatot fog még
Okozni Önnek Sulamith!...