KÉRÜNK, HOGY A LENTI KIJELENTÉST ALAPOSAN OLVASD EL, MIELŐTT TOVÁBB LÉPSZ

A Wikiforrás számos jogi témájú cikket tartalmazhat, azonban semmiféle garanciát nem nyújtunk azon tekintetben, hogy ezen cikkek pontosak. Semmiképpen nem szavatolhatjuk azt, hogy ezen cikkek tartalma jogi szempontból igaz, pontos és/vagy helyes. A jogszabályok jelentős része országról országra más és más, továbbá esetenként változhat - néha igen gyorsan. Még akkor is, Ha egy kijelentés a jogszabályokról pontos, még akkor is előfordulhat, hogy csak az adott jogi környezetben (helyen) vagy az információt közlő személy esetében helytálló; lehetséges az is, hogy az információ közlése óta a jogszabályok megváltoztak, azokat módosították, hatályon kívül helyezték, esetleg más jogszabályokkal helyettesítették azóta, amióta a közlés a Wikipédiában megjelent.

A Wikiforrásban megjelenő információ a legjobb esetben is általános esetekre vonatkozik és semmiképpen sem helyettesítheti egy hivatásos jogász jogtanácsát, vagyis egy olyan illetékes, az adott témában jártas szakemberét, aki az adott eset körülményeit pontosan figyelembe véve képes jogi tájékoztatást adni. Ajánljuk, vedd fel a kapcsolatot jogi szaktanácsadásra szakosodott személlyel vagy céggel annak érdekében, hogy megfelelő jogi tanácsot kaphass.

A Wikiforrás egyes szerkesztői és résztvevői, rendszergazdái és üzemeltetői, fejlesztői, szponzorai vagy bárki más, aki kapcsolatban van a Wikiforrással, semmiféle felelősséget nem vállalnak azért, ha a cikkekben vagy a kapcsolódó webhelyen található információk vagy helytelen információk felhasználása miatt bárkinek bármilyen jellegű hátránya vagy kára származik.

Semmilyen a Wikisource.org-on, illetve a Wikimedia Alapítvány bármely projektjének lapján található információ nem használható fel arra, hogy az alapján jogi tanácsot, jogi véleményt nyújtsanak, vagy az alapján bármilyen módon jogi tevékenységet folytassanak.

Természetesen arra bíztatunk, hogy minél több joggal kapcsolatos szócikket írj, illetve a joggal kapcsolatos szócikkek tartalmát segíts pontosítani és aktualizálni bármilyen GNU Szabad Dokumentációs Licencnek megfelelő anyag felhasználásával.


Ezt a lapot hivatkozásként érdemes berakni minden joggal, jogi fogalmakkal kapcsolatos szócikk elejére, egy vonallal ("----") elválasztva a cikk többi részétől, az alábbi formát használva:

{{jog}}