Romeo és Júlia/Ötödik felvonás

← Negyedik felvonás

Romeo és Júlia szerző: William Shakespeare Ötödik felvonás

Fordította: Kosztolányi Dezső

1. SZÍN

Mantova, utca

ROMEO

Ha az álom hízelkedő szemének

Hinnem lehet, mindjárt öröm köszönt rám.

Keblem királya könnyen ül a trónján

S egész nap oly szokatlan, játszi jókedv

Emelget a földről, víg érzetekkel.

Álmomban édesem jött s halva lelt -

Álmunkban eszmél a halott: beh furcsa!

S oly életet csókolt az ajkaimra,

Hogy fölocsúdtam és császára lettem.

Jaj, mily csodás a szerelem maga,

Ha árnya is ily gazdag, boldogító.

Boldizsár jön

Hír Veronából? Boldizsár, mi újság?

Hoztál-e írást nékem a baráttól?

A kedvesem hogy van? És az apám?

Hogy mint van Júlia? Ezt újra kérdem,

Mert semmi sincs rosszul, ha jól van ő.

BOLDIZSÁR

Hát jól van. És így nincsen semmi rosszul.

Már alszik a Capulet-sírba teste,

S halhatlan része angyalokkal él.

Láttam, hogyan vitték a kriptaboltba,

S jelenteni ezt lóhalálba jöttem.

Ó, jaj, bocsásd meg énnekem a rossz hírt,

Hiszen te tetted tisztemül, uram.

ROMEO

Ha így van, harcba szállok véled, égbolt!

Tudod lakásom: hozz tintát, papírt,

S fogadj lovat: ma éjjel utazom.

BOLDIZSÁR

Istenre kérlek, várj kicsit, uram.

Arcod fakó s vad balszerencse érhet

Ezen az úton.

ROMEO

Eh, ne képzelődjél.

Menj gyorsan és tedd a parancsomat.

Nem írt nekem semmit sem a barát?

BOLDIZSÁR

Nem, jó uram.

ROMEO

Sebaj; hát szedd a lábad,

S fogadj lovat: nyomban megyek utánad.

Boldizsár el

Hát Júliám, veled hálok ma éjjel.

Lássuk, miként: Ó, Balsors, jaj de gyorsan

Adsz ötletet az átkozott szegénynek.

Máris eszembe jut egy patikáros -

Itten lakott -, és láttam is minap,

Vásott ruhába, zord, busa szemölddel

Gyógyfűveket szedett. Roppant sovány volt,

A nagy nyomor csontig lerágta őt.

Rozzant boltjába teknősbéka lógott,

Kitömött aligátor, torz halaknak

Rút bőre és a polcain kitéve

Üres bödönkék koldus lim-loma.

Tört bögrék, hólyagok, dohos magok,

Zsinegvégek, rossz, rózsaszín kalácskák,

Szétrakva, hogy többet mutassanak.

Ezt a siralmat látva így tűnődtem:

„Ha valakinek méreg kellene,

Mit árusítani itten halál,

Ez a bitang bizonnyal adna néki.”

E gondolat jelezte nyomorom,

S e nyomorult mostan nekem is ád majd.

Ha jól emlékszem, éppen itt a háza:

De ünnep van, bezárta ócska boltját.

Hé, patikáros, hé!

Patikáros jön

PATIKÁROS

Ki ordít így?

ROMEO

No jöjj, barátom. Látom, hogy szegény vagy.

Itt negyven arany: adj egy kortynyi mérget.

De oly ölőt, oly hirtelen-hatót,

Hogy szétnyilalljon tüstént minden érben,

Az életunt szörnyethaljon, ha issza,

S testéből úgy robbanjon el a lélek,

Olyan veszett sebesen, mint a lőpor

Lobban ki, tűzbe, gyilkos ágyucsőből.

PATIKÁROS

Van ily mérgem, de Mantovába törvény

Halált szab arra, aki árusítja.

ROMEO

Félsz a haláltól hát, te semmiházi,

Te átkozott? Az arcodon az éhség,

Ínség, sanyargás sír ki a szemedből,

Nyomor, gyalázat lóg le hátadon.

Ez a világ - s törvénye - nem barátod.

Dússá sosem tesz törvény e világon.

Szegd meg tehát, ne légy szegény, fogadd el.

PATIKÁROS

Szegénységem hajlik meg, nem gerincem.

ROMEO

Szegénységed veszem meg, nem gerinced.

PATIKÁROS

Hát szórd e port akármi folyadékba

S hörpintsd ki és lehetsz bár oly erős,

Mint húsz ember, végez veled azonnal.

ROMEO

Itt aranyod; gonoszabb, mint a méreg,

Több lelket öl ez itt e ronda földön,

Mint kotyvalékod, mit tilos eladnod:

Én adtam mérget, nem te énnekem.

Ég áldjon: ételt végy rajt s vastagodj.

Beveszlek én, gyógyító, drága méreg,

Ha Júliámhoz a sírboltba érek.

Elmennek

2. SZÍN

Verona. Lőrinc barát cellája.

János barát jön

JÁNOS

Hé, merre vagy, testvérem Szent Ferencben?

Lőrinc barát jön

LŐRINC

Úgy hallom, ez János testvér szava.

Megjöttél Mantovából, Romeótól?

Üzent nekem? Vagy add a levelét.

JÁNOS

Elmentem egy mezítlábas baráthoz,

Ki gyámolítja a betegeket,

Hogy elkisérjem és meg is találtam,

De minthogy azt hitték a városőrök,

Hogy mind a ketten oly helyen forogtunk,

Hol döghalál és fertőzet lakik,

Ajtónk lezárták és mi ottrekedtünk.

Így Mantovába el sem érkezénk.

LŐRINC

Ki vitte hát írásom Romeóhoz?

JÁNOS

El sem küldtem - itt van a levél -,

Futár se volt, hogy visszahozza néked.

A fertőzettől itt mindenki retteg.

LŐRINC

Mily balszerencse! Szerzetünkre mondom,

Nem semmiség volt benne, ámde fontos,

Komoly követség, s végzetes lehet,

Hogy el se ment. János testvér, eredj,

Szerezz egy vasrudat és hozd azonnal

Cellámba.

JÁNOS

Testvér, már futok, hozom. (El)

LŐRINC

Mostan magam megyek a kriptaboltba.

Júlia ébred három óra múlva,

Átkozni fog, mert közbe Romeót

Nem értesítettem, hogy itt mi történt.

De újra írok Mantovába néki

S míg jön, cellámba rejtem Júliát -

A sírban egy élőhalott virág! (El)

3. SZÍN

Temető. Capuleték kriptája.

Páris, Apród virággal, fáklyával jön

PÁRIS

Add a fáklyát, fiú, s eredj odább.

Nem, oltsd ki inkább, mert még észrevesznek.

Feküdj le ottan a fenyők alá.

Szorítsd füled az üreges talajra.

Így hogyha lépés rezzen a síroktól

Lyukas, kivájt, behorpadt temetőn,

Meghallod: és füttyents nekem azonnal,

Jelezd, mihelyt valaki közeleg.

Add a virágot. Tedd parancsomat, menj.

APRÓD

(félre) Félek kicsit, hogy egyedül leszek

A temetőben, ámde rajta, menjünk. (El)

PÁRIS

Édes virág, nászágyadon virág lesz:

De mennyezetje - jaj - por és kövek!

Édes harmattal öntözöm meg éjjel,

Harmat híján bánat-facsarta könnyel:

Nap szállatával gyászolom sirod,

Meghintem a virággal és sirok.

Apród füttyent

A fiú jelt ád, most valaki jön.

Mily átkozott láb bolyg itt éjszaka,

Zavarva gyászom és igaz szerelmem?

Fáklyája van? Hát rejts el akkor, Éj! (El)

Romeo és Boldizsár fáklyával és csákánnyal jön

ROMEO

Add a csákányt s a faltörő-rudat.

Itt a levél s reggelre kelve vidd el

És nyújtsad át uramnak és atyámnak.

Add a fáklyát: ha kedves életed,

Állj félre s bármit látsz vagy hallasz itten,

Munkámban engem semmiképp se bolygass.

Leszállok a Halál ágyába hát,

Hogy lássam újra édesemnek arcát.

Főkép pedig, hogy ujjáról lehúzzam

A drága gyűrűt - fontos ügybe lesz rá

Szükségem: így hát eredj, siess: -

De hogyha visszatérsz és leskelődöl,

Mit művelek később, hát istenemre,

Ízekre téplek, és a tagjaiddal

Szórom be ezt a kapzsi temetőt:

Az óra és a szándékom szilaj-vad,

Vadabb, dühösebb és iszonytatóbb, mint

Éh tigris és a bőgő óceán.

BOLDIZSÁR

Megyek, uram, megyek, már nem zavarlak.

ROMEO

Így vagy barátom. Vidd el innen ezt,

S élj boldogul: jó ember, Isten áldjon.

BOLDIZSÁR

(félre) Azért csak a közelbe bújok el:

Olyan csúnyán néz, rosszban sántikálhat.

(Hátrahúzódik)

ROMEO

Te ronda bendő, pucra a Halálnak,

Jóllakva a legszentebb földdarabbal,

Büdös állkapcád fölfeszítem és új

Ételt tömök beléd, hogy meggebedj!

Feltöri a kripta ajtaját

PÁRIS

Ez a száműzött, dölyfös Montague.

Ő ölte meg az Édes drága bátyját,

Bújába halt meg ez a szép teremtés.

Most idejött, a hitvány, meggyalázni

A holtakat: de végezek vele. (Előrelép)

Megállj cudar munkádba, Montague!

Hát mit keres a bosszú a siron túl?

Aljas rüpők, hadd végezzek veled.

Add meg magad, jöjj, mert meghalsz azonnal.

ROMEO

Meg, meghalok, azért jövök ide.

Az átkozottat, jó fiú, ne bőszítsd.

Fuss, hagyj magamra: nézd a holtakat,

Tőlük riadj el, az Istenre kérlek.

Fejemre új bűnt, ifjú, ne tetézz,

Ne ingerelj, uszíts: eredj, eredj!

Az égre, jobb szeretlek, mint magam,

Hisz enmagam ellen hozom a fegyvert,

Ne késlekedj, menj: élj s ámulva mondd,

Elkergetett egy irgalmas bolond.

PÁRIS

Nem engedlek, hiába is rimánkodsz,

Végzek veled, mint egy földönfutóval.

ROMEO

Tehát kihívsz? No rajta, kezdd, fiú.

BOLDIZSÁR

Jaj, Istenem, vívnak, hívom az őrt. (El)

Páris lerogy

PÁRIS

Ó, jaj, megölt! Ha van szivedbe részvét,

Nyisd föl a kriptát, fektess Júliához.

Meghal

ROMEO

Megesküszöm, így lesz. Hadd lássam arcod. -

Mercutio nemes rokonja, Páris.

Mit is beszélt az úton a legényem,

Míg zaklatott főm nem figyelt reá? Azt,

Hogy Páris megkérette Júliát:

Nem ezt beszélte? Vagy álmodtam ezt? -

Őrült vagyok és hallva Júliáról

Ezt képzelem? Ó, adsza a kezed,

Beírtak a Balsors könyvébe, vélem!

Dicső a sír, amelybe eltemetlek,

Nem, fárosz ez, legyilkolt ifjúember,

Mert Júlia van itt, szépsége fénylik,

S a kripta tőle tündér bálterem lesz.

Nyugodj, halott, kit egy halott temet.

Párist a kriptába fekteti

Hányszor vidul föl a halál előtt,

Aki halódik. Ápolói mondják,

Ez az utolsó lobbanás: mi hát most

E lobbanás? Ó, szívem! asszonyom!

Lehed mézét kiszívta a Halál,

De nincs hatalma a szépségeden:

Nem tört le: szádon-arcodon bíborlik

Szépséged zászlaja, és a Halál még

Nem tűzte ott ki sárga lobogóját.

Tybalt, te vagy e véres szemfedőbe?

Ó, mit tehetnék mást javadra, mint hogy

A kéz, amely szétvágta ifjuságod,

Lerontsa azt is, aki ellened tört?

Miért vagy oly szép mostan is? Talán

Beléd szeretett az üres Halál,

S e semmi, ösztövér, utálatos Rém

Itt a sötétben tart mint kedvesét?

Én féltelek, hát véled maradok.

Nem moccanok többé a zordon éjnek

E kastélyából: itt leszek, csak itt,

Férgekkel, a szolgáló-lányaiddal

Itten tanyázom mindörökre majd,

S lerázom a bal csillagok igáját

Ez életunt testről. Szem, nézd utolszor!

Öleld utolszor, kar! s te száj - lehellet

Kapuja - ez igaz csókkal pecsételd

Örök alkum az uzsorás Halállal.

Jöjj, zord kisérő, szörnyű kalauz!

Kétségbeesett révész te, s verd a szirthez

Viharba fáradt, hányatott dereglyém.

Érted, szerelmem! (Kiissza az üveget)

Ó, hű patikáros,

Gyors a szered. Így, egy csókkal halok meg. (Meghal)

Lőrinc barát bejön

LŐRINC

Jaj, Szent Ferenc, segíts. Hányszor botolt meg

Vén lábam a sírokba! Ki van itt?

BOLDIZSÁR

Egy jó barátod s régi ismerősöd.

LŐRINC

Áldás reád hát. Mondd nekem, barátom,

Miért világít az a fáklya

Pondróknak és a vaksi koponyáknak?

Nyilván a Capulet-kriptában ég.

BOLDIZSÁR

Ott ég, atyám, és a gazdám is ott van, akit szeretsz te.

LŐRINC

Ki?

BOLDIZSÁR

Hát Romeo.

LŐRINC

Mióta van ott?

BOLDIZSÁR

Jó félóra óta.

LŐRINC

Jöjj vélem a kriptába.

BOLDIZSÁR

Nem merek.

A gazdám azt hiszi, hogy hazamentem,

S irtózatos halált igért nekem,

Ha maradok s utána leskelődöm.

LŐRINC

Hát csak maradj. Magam megyek. De félek,

Egyszerre csak rossz sejtelem fog el.

BOLDIZSÁR

Én azt álmodtam a fenyő alatt itt,

Hogy a gazdám kihívott valakit

S leszúrta a kardjával.

LŐRINC

(előremegy) Romeo!

Jajjaj, miféle vér fertezteti

A kriptaboltnak sziklacsarnokát?

S miért e bitang és vérfüstölte kardok

Oly mocskosan a béke otthonában?

Bemegy a kriptába

Romeo! Ó, halálsápadt! Mi, Páris?

Vérébe fagyva. Ó, mily átkos óra

Okozta ezt a szörnyű balszerencsét!

Júlia ébredez.

Júlia ocsúdik

JÚLIA

Ó, jóságos atyám, hol az uram?

Emlékezem, hogy hol kell lenni nékem

S ott is vagyok: de hol van Romeóm?

Künn zaj

LŐRINC

Zajt hallok. Asszonyom, jer a halálnak,

Ragálynak és lidércnek e lakából.

Nagyobb erő tört ránk, hiába küzdtünk,

Tervünk dugába dőlt: siess, jer innen:

Holtan hever urad - a kebleden -,

És Páris is: jer velem, elhelyezlek

A szent apácák zárdájába majd.

Ne kérdezősködj, mert közelg az őrség,

Jer, Júliám! (Új zaj) Én nem merek maradni.

JÚLIA

Csak menj, siess. Nekem maradni kell.

Lőrinc el

Mi ez üveg? a kedvesem kezében?

Ó, méreg ölte meg idő előtt.

Huncut, kiinni mind, nem hagyni egy

Baráti csöppet, hogy hozzád vigyen?

Megcsókolom szád. Tán csüng rajta pár

Csöpp, hogy halálba üdvözítsen engem.

(Megcsókolja) Szájad meleg.

ELSŐ ŐR

(künn) Vezess, fiú: - na merre?

JÚLIA

Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr!

Kirántja Romeo tőrét

Ez hüvelyed. (Magába döfi) Itt rozsdásodj te: ölj meg!

Romeo holttestére rogy s meghal. Őrség jön Páris apródjával

APRÓD

Ez az a hely, ahol a fáklya ég.

ELSŐ ŐR

Egyadta vér a kriptabolt alapja.

A temetőbe! Mindenkit lefogni.

Néhány őr el.

Siralmas látvány! Itt a gróf megölve.

Júlia vérzik: még meleg, de újra

Meghal, kit már két napja eltemettünk.

Fuss a herceghez - te Capuletékhez -

Verd föl a Montague-kat - mind kutatni.

Itt látjuk őket a sírbolt alapján,

De hogy mi volt a gyászuk bús alapja,

Azt majd csak a vizsgálat látja végül.

Több őr visszajön Boldizsárral

MÁSODIK ŐR

Itt Romeo legénye, künn találtuk.

ELSŐ ŐR

Míg nem jön a herceg, vedd őrizetbe.

Több őr visszajön Lőrinc baráttal

HARMADIK ŐR

Itt egy barát, remeg, sóhajtozik, sír:

Ezt a vasat, csákányt őnála leltük,

A temető ezen felén lopódzott.

ELSŐ ŐR

Nagyon gyanús: fogoly lesz a barát is.

Herceg kíséretével jön

HERCEG

Mi balszerencse ébred ily korán,

Hogy hajnali ágyunkból is kiűz?

Capulet, Capuletné és mások jönnek

CAPULET

Mi baj lehet, hogy így üvöltenek künn?

CAPULETNÉ

A nép az utcán Romeót kiáltoz,

Más Júliát, más Párist, s mind rohannak

Vad jajgatással a kriptánk felé.

HERCEG

Mi rémület riasztja a fülünket?

ELSŐ ŐR

Herceg! Páris gróf itt hever megölve.

Itt Romeo halott - s itt Júlia -

Halott volt már - meleg, és újra meghalt.

HERCEG

Derítsd föl: e vad gyilkolás miként volt?

ELSŐ ŐR

Itt egy barát, itt Romeo legénye.

Szerszámokat cipelnek, hogy kinyissák

Halottaink tanyáját.

CAPULET

Ó, Ég - ó, asszony, nézd, vérzik leányunk!

E tőr eltévedt - ni, a hüvelye

Üres emitt Montague oldalán.

Lányunk szivébe csúszott: - rossz hüvelybe.

CAPULETNÉ

Halálharang nekem ez a halálkép:

Aggságomat kondítja sír felé.

Montague és mások jönnek

HERCEG

Jöjj, Montague, ma fölkeltél korán,

Lásd, mily korán feküdt le gyermeked.

MONTAGUE

Ó, herceg, hitvesem meghalt ma éjjel,

Nem élte túl fia száműzetését.

Mi új csapás zendül vénségem ellen?

HERCEG

Nézz s látni fogsz.

MONTAGUE

Ó, neveletlen, mondd hát, illik-e

Apád előtt a sírba tolakodni?

HERCEG

Zárjuk le kissé a vád ajkait,

Míg tisztázzuk a kétes dolgokat,

S megtudjuk kútfejük, való lefolytuk:

Akkor magam leszek bútok vezére,

Halálba is viszlek, ha kell: de addig

Szolgálja a gyászt néma béketűrés. -

Hozzák elémbe a gyanúsokat.

LŐRINC

Én, én vagyok, ki tenni képtelen,

A leggyanúsabb, mert e szörnyű rémtett

Idő s hely is mind-mind csak ellenem vall.

Itt állok én, terhelve-mentekezve,

Vádolva s egybe védve önmagam.

HERCEG

Hát add elő, mit tudsz te a dologban?

LŐRINC

Rövid leszek, hisz a lélegzetem

Kurtább, semhogy hosszú mesére futná.

Ott Romeo - halott -, Júlia férje -

Ott Júlia - halott -, hű hitvese.

Titokban én eskettem össze őket,

Tybaltot aznap ölték meg s miatta

A vőlegényt száműzték városunkból.

Júlia érte sírt és nem Tybaltért.

Te, hogy keservét enyhítsd, elgyürűzted,

Erővel is férjhez akartad adni

Páris grófhoz - Júlia fölkeres,

Rimánkodik dúlt arccal, hogy segítsek,

Mentsem meg őt a másik esküvőtől,

Másképp cellámban öli meg magát.

Hát adtam néki - mert tudok keverni -

Álomhozó italt, s úgy is hatott ez,

Amint kívántam, a halál szinébe

Burkolta: közben írtam Romeónak,

Hogy itt legyen e rémes éjszakára

S kölcsön-sírjából hozza ki velem,

Mert az ital varázsa épp ma szűnt meg.

De a levélvivőm, János barát,

Útjába megrekedt és tegnap este

Levelem visszahozta. Így az órán -

Mikor ébredni kellett Júliának -

Magam jöttem kivinni őt a sírból.

Azt hittem, a cellámba rejtem el majd,

Míg Romeónak írást küldhetek: -

De hogy megérkezem - az ébredése

Előtt pár perccel -, két halott hevert itt,

Nemes Páris gróf és hű Romeo.

Júlia ébred, kértem esdve, jöjjön,

Viselje tűrve az Ég rendelését:

De erre zaj riasztott el a sírból,

Ő bánatában nem akart követni,

S - úgy rémlik - aztán végezett magával.

Csak ezt tudom. Nászába beavattuk

Dadáját is, s ha bármi balra fordult

Az én hibámból, úgy vén életem

Legyen az áldozat - pár óra van még -

Ezt sújtsa le a törvény szigora.

HERCEG

Szent férfiúnak ösmertünk mi mindig.

Hol Romeo legénye? Mit tud ez?

BOLDIZSÁR

Hírt vittem néki, hogy Júlia meghalt,

Ő lóhalálban indult Mantovából,

Mindjárt a sírhoz jött, ide a sírhoz -

Meghagyta, ezt az írást adjam át

Az apjának korán, és benn a sírban

Halált igért nekem, ha nem megyek.

HERCEG

Add azt az írást - majd beléje nézek -

A gróf apródja hol, ki őrt hivott?

Hát mit művelt itt, fickó, az urad?

APRÓD

Az asszonya sírjához jött virággal.

Rám szólt, hogy álljak félre, félreálltam.

Egy fáklyás ember a sírt feszegette,

Hát akkor a gazdám kirántja kardját,

Én meg futok s tüstént hívom az őrt.

HERCEG

Ez írás a barátot igazolja.

Így volt szerelme s Júlia halála.

Azt írja itt, mérget vett egy szegény

Patikárostól s a kriptába jött

Meghalni és Júliához feküdni.

Hol vagytok, ellenségek? - Capulet -

Montague - lám gyűlölségtek mily átok:

Szerelemmel gyilkolta meg az Ég

Örömetek, s én, mert tűrtem viszálytok,

Két atyafit vesztek: - így bűnhődünk mind.

CAPULET

Ó, Montague bátyám, add a kezed:

Ez a leányom özvegydíja, többet

Nem kérhetek.

MONTAGUE

De én többet adok:

Szobrot emelek néki sáraranyból,

És mindaddig, amíg Verona áll,

Nevének nem szabad elmúlnia,

Ragyogjon a hű, tiszta Júlia.

CAPULET

S én egy arany-Romeót veretek

Arája mellé: mártír-gyermekeknek

Így áldoz a koldusi szeretet.

HERCEG

Zord békülést hoz e mogorva reggel,

Fejét a nap se dugja ki nekünk.

Ezt megvitatjuk még a többiekkel,

Aztán kegyelmezünk és büntetünk:

Mert még regékbe sincsen arra szó,

Mit szenvedett Júlia s Romeo.

Mind elmennek

Függöny