A 95 TÉTEL

1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bûnbánatra térés legyen (Mt 4,17).

2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bûnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bûnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közremûködésével történik.

3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belsõ bûnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsõleg a bûnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.

4. Ez a gyötrõdõ küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyûlöli vétkes önmagát (ez az igazi belsõ bûnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.

5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevõ bûnhõdéstõl, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.

6. A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal, hogy azt Istentõl megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont kétség kívül megbocsáthatja az õ számára fenntartott eseteket: ezek semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.

7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.

8. A bûnbánati egyházjogszabályok csak az élõkre érvényesek, és azok szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.

9. Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa) a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a szükséghelyzetet.

10. Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól egyházjogszabály szerinti bûnbánati teljesítményt követelnek a purgatóriumban.

11. Bizonyosnak tûnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti jóvátevõ bûnhõdést át lehet változatni purgatóriumbeli bûnhõdésre, akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.

12. Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás után, hanem a feloldozást megelõzõen szabták ki, hogy ezzel próbára tegyék a töredelem õszinte voltát.

13. A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi szabályok számára már halottak, joggal illeti meg õket az azoktól való feloldás.

14. A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél tökéletlenebb volt.

15. Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a purgatóriumi szenvedést elõidézni, mivel a reménytelenség borzalmával határos.

16. Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.

17. Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.

18. Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, hogy (a purgatóriumban lévõ lelkek) kívül lennének a szeretetet kiérdemlõ vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).

19. De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felõl, jóllehet mi ebben teljesen bizonyosak vagyunk.

20. Tehát a pápa a minden bûnhõdés teljes elengedésén nem egyszerûen minden bûnhõdés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.

21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetõk, akik azt mondják, hogy a pápa bûnhõdés elengedése ez embert minden bûnhõdéstõl feloldja és megmenti.

22. Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levõ lelkeknek, amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint teljesíteniük.

23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bûnhõdése valamilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják meg, tehát igen kevesen.

24. Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bûnhõdés feloldását.

25. Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve gyülekezetében.

26. Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévõ) lelkeknek nem a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik), hanem közbenjáró könyörgés által.

27. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.

28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenõ pénz által nagyra nõhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétõl függ.

29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévõ lélek arra, hogy õt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.

30. Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felõl.

31. Amilyen ritka az igazán bûnbánó ember, épp olyan ritka az igazán elengedést nyerõ, vagyis nagyon ritka.

32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.

33. Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.

34. Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bûnbánat szentségével (és) ember által kiszabott jóvátevõ bûnhõdésre vonatkozik.

35. Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs szüksége töredelemre.

36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bûnhõdésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.

37. Aki csak igazi keresztyén, akár élõ, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.

38. A (bûnhõdés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni elengedés kinyilvánítása.

39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép elõtt a bõséges búcsút és az igaz töredelmet.

40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bûnhõdést, viszont a búcsú bõsége elkényelmesít és a bûnhõdést gyûlöletessé teszi, legalábbis esetenként.

41. Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.

42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az irgalmasság cselekedeteivel.

43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút vásárol.

44. Ugyanis a szeretet cselekedete által nõ a szeretet és javul az ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bûnhõdéstõl mentesebb.

45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.

46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják búcsúkra.

47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem parancsolat, hanem szabad döntés dolga.

48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való részesítéssel inkább az õérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem mint a készpénzt, mert az elõbbire nagyobb szüksége van.

49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.

50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a búcsúhirdetõk zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bõrébõl, húsából és csontjából épüljön fel.

51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is saját pénzébõl segíteni azokat, akiknek legtöbbjétõl némely búcsúhirdetõk kicsalják a pénzüket.

52. Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a búcsúmegbízott, sõt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.

53. Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.

54. Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több idõt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.

55. A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékû búcsút egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.

56. Az Egyház kincse, amelyből a pápa búcsúkat engedélyez, nincs eléggé megnevezve, és Krisztus népe nem is ismeri azt.

57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyûjti.

58. De nem is Krisztus és a szentek érdemeirõl van szó, hiszen azok mindenkor, a pápa közremûködése nélkül is, munkálják a belsõ ember számára a kegyelmet, a külsõ ember számára pedig a keresztet, a halált és a poklot.

59. Szent Lõrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, de õ korának szokásos kifejezésével élt.

60. Nem vakmerõség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai (melyeket Krisztus érdeméért kapott).

61. Világos ugyanis, hogy a bûnhõdés elengedésére és a (meghatározott) esetekre (vonatkozóan) elegendõ a pápának a saját hatalma.

62. Az egyház kincse valójában Isten dicsõségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyûlölik, mert elsõkbõl utolsókká tesz.

63. De ezt méltán igen gyûlölik, mert elsõkbõl utolsókká tesz.

64. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsõkké tesz.

65. Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.

66. A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.

67. A búcsú, amirõl a búcsúhirdetõk azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás, - valóban az, de a kereset szempontjából.

68. Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.

69. A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú hirdetõit teljes tisztelettel fogadni,

70. arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.

71. Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel,

72. de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdetõ szavainak önkénye és önfejûsége ellen.

73. Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben bármi módon csalást követnek el,

74. de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.

75. Õrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az Istenszülõ (Máriát) erõszakolta volna is meg.

76. Ellenkezõleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség tekintetében a búcsú alá esõ legkisebb bûnöket sem vehetik el.

77. Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet, ha õ volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa ellen.

78. Ellenkezõleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is nagyobb erõi vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.

79. Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.

80. Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik tûrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.

81. A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a tudós férfiaknak sem könnyû a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól, vagy éppen az egyszerû hívek fortélyos kérdéseitõl.

82. Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges szeretetbõl és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték erre?

83. Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?

84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszeretõ lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetbõl, saját rászorultsága miatt?

85. Továbbá: A bûnhõdésre vonatkozó egyházjogi elõírások ténylegesen és mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért történik a tõlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?

86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzébõl, mint szegény híveiébõl?

87. Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben) részesítésre?

88. Továbbá: Mibõl lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?

89. Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?

90. Ha az egyszerû híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik elõtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.

91. Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelõen hirdetnék, könnyû volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sõt fel sem merülnének.

92. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).

93. Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!

94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bûnhõdésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,

95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22). Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3:11.)