Az Éjhez
szerző: Percy Bysshe Shelley, fordító: Kosztolányi Dezső

Nyugat hullámán jöjj te nagy
  és csöndes Éj!
Kelet barlangjain riadj,
hol a verőfényben kevély
s bús álmokat szőtt a kezed,
te kedves és te rettegett ─
  jöjj, ne henyélj!

Födjön csillaghímes, setét
  és bús talár!
Vakítsd meg a Nappal szemét
hajaddal, csókold holtra már,
s illese földünk megszokott
varázsló, mákonyos botod ─
  mindenki vár!

Hogy fölkeltem hajnalba ma,
  kivántalak;
gőzölt a kertek harmata,
virág, fa tikkadt lankatag
s hogy az alélt Nap fáradott,
mint únt vendég csak váratott,
  kivántalak.

Halál bátyád lágyan sugott,
  mondd, kellek-é?
Álom, hártyás-szemű hugod
úgy zümmögött, mint déli méh,
dajkáljalak, maradjak itt ─?
De szóltam én, hiába hítt,
  menj másfelé!

Jön a Halál, ha te elülsz,
  hamar, hamar ─
jön az Álom, ha elrepülsz;
vigaszt csupán tőled akar
a szívem, édes-édes Éj ─
Gyorsítsd a szárnyad, ne henyélj─
  óh, jöjj hamar!