„Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
14. sor:
Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,
 
Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,.
 
Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,.
 
Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása,.
 
Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,.
 
Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,tiszteletben tartását.
 
Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából.
 
A közgyűlés kinyilvánítja az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát, mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásánaktiszteletben tartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.
a közgyűlés kinyilvánítja
az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát
 
mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.
 
==1. cikk==
 
Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága, és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.
 
==2. cikk==
47 ⟶ 44 sor:
==4. cikk==
 
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedésrabszolga-kereskedés minden alakja tilos.
 
==5. cikk==
 
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen, vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
 
==6. cikk==
59 ⟶ 56 sor:
==7. cikk==
 
A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel, és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
 
==8. cikk==
 
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen, a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
 
==9. cikk==
 
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni, vagy száműzni.
 
==10. cikk==
 
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségeikötelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád, megalapozottsága felől.
 
==11. cikk==
 
# Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnősségétbűnösségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
# Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
 
==12. cikk==
 
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába, vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
 
==13. cikk==
89 ⟶ 86 sor:
==14. cikk==
 
# Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni, és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
# Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti. kellőképpenKellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival, és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
 
==15. cikk==
 
# Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
# Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától, önkényesen megfosztani.
 
==16. cikk==
 
# Mind a férfinak, mind a nőnek, a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen, vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni, és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
# Házasságot csak a jövendő házastársak szabad, és teljes beleegyezésével lehet kötni.
# A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
 
==17. cikk==
 
# Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen, joga van a tulajdonhoz.
# Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
 
==18. cikk==
 
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret, és a vallás szabadságához,. ezEz a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
 
==19. cikk==
 
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket, és eszméket bármilyen kifejezési módon.
 
==20. cikk==
124 ⟶ 121 sor:
 
# Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
# Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában, közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
# A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata;. ezEz az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján, időszakonként tartandó tisztességes választáson kell, hogy kifejezésre jusson.
 
==22. cikk==
 
Minden személynek, mint a társadalom tagjának, joga van a szociális biztonsághoz;. mindenMinden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen, és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival,- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális, és kulturális jogait kielégíthesse.
 
==23. cikk==
 
# Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez, és a munkanélküliség elleni védelemhez.
# Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
# Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára, az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít, és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
# Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerűészszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.
 
==24. cikk==
 
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerűészszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.
 
==25. cikk==
150 ⟶ 147 sor:
 
# Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
# A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásánaktiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
# A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
 
156 ⟶ 153 sor:
 
# Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
# Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi, és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
 
==28. cikk==
 
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében, olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
 
==29. cikk==
 
# A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
# Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében, senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének, és tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje, és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
# Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.
 
==30. cikk==
 
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére, bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.
 
[[Kategória:Kordokumentumok]]