„Állat–mesék” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Vadaro (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
KeFe (vitalap | szerkesztései)
 
82. sor:
-Apám én addig megyek most, ha kell tengert is átszelek, de addig meg nem állok, amíg egy malacra szert nem teszek. Hadd együnk már mi is egy igazán jót végre!
 
Ment, mendegélt Gyurka hegyeken-völgyeken által, és egyszer csak egy hatalmas zöld tisztásra ért. Amint menne tovább, hát meglát egy gírhesgirhes döglött lovat, mellette csöpögő nyelvvel egy rozsdás színű sánta kutyát, egy hatalmas karmokkal és fél szárnnyal verdeső mérges sast és egy nagyon ugráló, ideges hangyát.<br />
A három oktalan állat éktelenül veszekedett.<br />
Nem tudták '''igazságosan háromfelé osztani''' egymás között azt a döglött lovat.<br />
90. sor:
Ha hiszitek, ha nem, Gyurkának nem szállt inába a bátorsága. Emlékeztek-e még gyerekek milyen mesterséget tanult ő meg, mielőtt világgá ment volna?<br />
Bizony, bizony ez a Gyurka gyerek nem is kérette magát. Felgyűrte az inge ujját. Tarisznyájából elővette a szerszámait és nekiállt az állat szétbontásának és elosztásának.<br />
A ló húsát ügyesen lefaragta és odaadta az izgatott kutyának. A belét kivette, majd odaadta a törött szárnyú sasnak, aki még íziben a párolgó ételre vetette magát. A fejét és a csontját a hangya elé vetette, hadd rágódjék rajta, amigamíg a foga bele nem törik majd.
 
Mind a hárman jóllaktak és nagyon elégedetten pihentek tovább a tisztáson. Volt ám hálálkodás! Nem tudták elégszer megköszönni, hogy ilyen jót ehettek.<br />
106. sor:
Igen, jól gondoljátok gyerekek! Nem kért magának semmit sem, csak azt akarta, hogy a nagyon beteg apja, az egészségét visszakapja. Neki ez minden földi kincsnél többet ért.<br />
A kívánság elhangzása után a pici szőrszál irdatlan szikrákat szórt szét a szobában. Olyan éktelen hangot és fényt bocsájtott ki magából, hogy a halál sietve menekült ki az apja elgyengült testéből.<br />
A halál markából megmenekülve, hatalmas boldogság lett úrrá apán és fián. Átölelték egymást és a szegény ember örömmel újságolta el a fiának, amíg ő a távolban próbált szerencsét, addig ő egy gazdag földesúrnál volt napszámos, aki becsületes munkája fejében egy kis malacot adott neki fizetségül. Fiára emlékezvén HuraHurka-Gyurkának nevezte el.<br />
Az öregember azt mondta a fiának:
- Szaladj fiam, hátul az udvarban, a szénában talán még megtalálod szegényt, nézd meg él-e még!<br />