|
<includeonly>{{#if: {{#expr:({{{év|{{{1}}}}}}-{{CURRENTYEAR}}+70)<0}} | [[{{{2}}}]] | {{{2}}} }}</includeonly><noinclude>{{Szerkesztő:FBöbe/homokozó|1940|1940}}</noinclude>
{{fej
| szerző = Kazinczy Ferenc
| cím = [[../]]
| szakasz = Nincsihez Bácsmegyei
| előző = [[../Bácsmegyei Surányi Nincsihez| Bácsmegyei Surányi Nincsihez]]
| következő = [[../Bácsmegyei Marosihoz 1|Bácsmegyei Marosihoz ]]
| kulcs = Nincsihezbacsmegyei1
| megjegyzés = {{kiadás}} {{szövegminőség|50%}}
}}
{{jobbra|''Soprony, jan. 21.''}}
Nincsi, nekem te vagy minden gondolatom, Napról-napra, óráról-órára inkább érzem, hogy nélküled nem élhetek. Reád emlékeztet minden kicsinység. Ha dolgaim mindentől elvonszanak, ha a legnagyobb figyelemmel neki állok írásomnak, huss, papirosomon képed! s midőn sétálni indulok vezérem leszen s kalauzom, előttem megyen, mint a világosság felhője ment a pusztában bujdosóknak. — Tegnap egy patak szélén őgyelegtem, s veled töltött boldog napjaimra gondolkozám, s abban kerestem, abban találtam vigasztalást, hogy majd ismét veled leszek, hogy majd ismét boldog leszek karjaid. között. — De hát ha Nincsidet másnak kellene látnod karjai között? e gondolat szökött keresztűl fejemen. Hát ha a szerint kellene eltöltened nélküle napjaidat mint ím ezeket töltöd most? Hát ezt ki fognám-e állhatni? kérdem, s azon pillanatban egy fiatal nyár ötlött a víz szélén szemeimbe. A patak megáradott vala, s az egyik hab a másika után csapkodá a fiatalt. Ez elhajlék, s ha a víz kevés ideig elcsendesedett, uj erőt látszott gyűjteni. Míg még törzsöködben velő vagyon, mondám; míg még erősen állasz, nem tarthatsz a víz dühétől: de ha gyökereid közül el lészen kapva a föld, ha éltető nedvedet a férgek kiszívják, s a patak úgy kezd ismét ingatni, óh, akkor oda lészesz! — Az emberi sors képe mindenben és mindenhol, kedves leány! — Élj boldogul! Írj hamar! Nyugtalan várom leveledet.
|
