„Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 37” változatai közötti eltérés

}}

 

Vannak pillantatok, melyekben a leggondosabb vigyázat nélkül nem lehetsz ura magadnak. Ha pedig a körülmények veszedelmes pontba ütődnek, hágj által bár csak egy hajszálnyit, s oda vagy örökre. Ily pillantatot ada nékem próbául a gondviselés, s megbukám. Elragadtatva a legtüzesebb indulattól, részeg hevemben elvesztém bizodalmamat hozzá, s azt véltem, hogy én, a ki egy-két ízben magam is kisegélém magamat, minden árnak ellent fogok állhatni. Ezen magamelhivésével, ezen erőmbe vetett kevély bizakodással fogadám el a Nincsi szüléinek meghívásokat egy bálra. Megjelentem, s ez az elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt tüzet, azt a szentelt gyönyör elcsendesült tüzét, mely most epedve s titkosan lángolt Nincsinek szemeiben, azt a — minek nevezzem? — azt a leányos viseleteket, mely nekik annyi bájt ad menyegzőjök napja után — nem tudtam azt kiállani; azt a kisugárzását a leghevesebb, legboldogabb érzéseknek, mely neki minden kecseiből hatott által reám. Le akarék roskadni az elviselhetetlen súly alatt. Nem bírván tovább magammal az őrülésig tánczolék. Szentpéteriné már nem cselekvé a mit Nincsi cselekedni kevés órával ezelőtt nem átallott; nem tartóztatá az esztelen ifjat; Endrédi nem vala jelen, mások reá nem ügyeltek, s — lásd e szilke vért előttem — ez annak következése.