„Bácsmegyeinek öszveszedett levelei/Bácsmegyei Marosihoz 20” változatai közötti eltérés

}}

 

Tudd te, kedves Sennuccióm! így kezdi Petrarca egyik szép sonettjét, miként bán velem a szerelem, s mely éltet élek. Kivánságaim nem enyhülnek, s szívem még olvadoz a megszokott lángban. — Igen is, Marosi te, én Sennuccióm és te, lelke Nincsinek! ki engemet, mint Petrarcát a Lauráé, mindenhova üldöz — tinéktek panaszlom e véget nem érő gyötrelmet, e meg nem számítható könyűket, melyek nem tudnak elfogyni, s új meg új emlékezetek által fakasztatnak. — Azt írod, hogy meg van téve a kötés, mely Nincsit másnak karjaiba vezetvén, kárhozatos vétekké teszen minden utánavágyást. S te Marosi vagy-e, hogy nekem ezt írhatd? Tartóztass fel egy omló folyamot, ha tartóztatni tudod.