Sophronhoz

Sophronhoz szerző: Kis János

Ah elrepülnek, Sophronom édesem!
Szép éveink: lángelme, sem égi sziv
   A ráncokat nem tartja vissza
      S a diadalra szokott halált nem:

Máskép kinek volt volna nagyobb joga
Élhetni földön végtelen életet,
   Mint annak, a kit könnyözönnel
      Áradozó szemeink siratnak?

Elvitte még is hív ölelők közől,
Mint a dühös szél tél közeledtekor
   Száraz levélt ágról visz, őt is
      A csuda végzetü gyászos óra.

Elhúnyt az a szép déli nap ővele,
Mely olly vidáman s gazdagon öntözé
   Ránk isteneknek szent kegyével
      A nemesebb örömök sugárit.

Minket sem old fel jó feleség, haza
Sem birtokunk a köz frigy alól; le kell
   Mondnunk ma-holnap mindenekről,
      A miket olly hevesen szerettünk.

Lelked, ha szerzett kincset, az a tied
A jobb világban: más vagyon itt marad.
   Egy két virágszál fog követni
      Még sirodon szerelem kezéből.

A mit tehetsz jót, azt ne halaszd tehát;
Nem vélt időn hív a bizonyos halál
   Kitkit, de nyájas képpel azt, kit
      Sok jeles érdemek ékesítnek.