Sámuel megjelenik Saul előtt

Sámuel megjelenik Saul előtt szerző: Rainer Maria Rilke, fordító: Kosztolányi Dezső

Ordított az endori asszony: Látok ─
Saul karonragadta: Kicsodát?
Nem is felelt még a nő, akit átok
nyügzött, de Ő már látta a Csodát:

Azt, kinek hangja már beszélt viharzón:
„Mit háborítasz? Lenn a mélyben alszom.
És most, mert hír, szerencse nem omol rád
és az Urat hiába ostromolnád,
győzelmeket keressz ez árva szájban?
Elmondjam a fogam, sorjába, hány van?
Mert csak fogam van itt...” Eltünt. Az asszony
kezét arcára nyomta s meggyötörve,
keményen ordította: Ess a földre!

És a Király, ki egykor fényben égett
s úgy vált ki népéből, mint harci jelvény,
most lebukott, még jaj se kelt a nyelvén,
oly biztosan érezte már a véget.
A nő pedig a szörnyű hevülőt
csiggatta és biztatta reszketeg ─
s mikor megtudta, hogy még nem evett,
kiment és borjút vágott és sütött,
majd rá is bírta szépen, hogy leüljön;
s ült, mint ki elfelejti mindenét,
csak azt az egyet nem, mi legvégül jön...

Aztán evett, mint este a cseléd...