Rudolf trónörökös
szerző: Gárdonyi Géza

                                                         Pongrác a Burgban #)


Mikor Rudolf meghalt, - beszélte Pongrác, bezzeg a cigányok könnyezve sajnálták.
Mert épp az előtte való eggyütt-voltunkban kértem tűle valamit, osztán azt mondta rá:
- Ne kérj tűlem Laji semmit, mert egyebet, mint pénzt, nem adhatok. Hanem ha majd király leszek, akkor ne búsulj...
Mikor mán kisírtuk magunkat, aszondom a cigányoknak:
- Kell valamit tennünk, de mit? Hosszan tanácskoztunk. Végre is abban egyesültünk meg, hogy koszorút viszünk fel a koporsójára.
Eleinte úgy volt, hogy az egész banda felutazik, de aztán az útiköltségre való gondolkodásbúl magamra maradtam.
Hát fogtam a szép koszorút, vonatra ültem vele. Mikor elérkeztem vele Bécsbe, kocsira ültem: egyenesen a Burgba hajtattam.
Jó későcskén volt már a délutáni idő. A folyosók már homályzottak. De ismertem a járást. Úgy ismerem én a Burgot, akár a tenyeremet.
Ahogy végigmegyek egy hosszú folyosón, kinyílik oldalt egy kisajtó és kilép onnan Ferenc József őfelsége. A korona a fejibe; a nadrágszíj a nyakába.
Mingyárt megismertem.
De ő is.
Csak a nyakamba borult, osztán aszongya:
- Nekünk megesett Laji! Én a fiamat vesztettem el, te pedig a legkedvesebb barátodat.
 # (1906. III. 26-án beszélte az Orientben.)

                                                        Pongrác nótái


Hogyan került a magyar muzsika a Burgba?
Valamelyik Gelsei Guttmann lakodalmat tartott Bécsben, s felvitte a Pongrác bandáját. A cigányok erdélyi urakkal találkoztak odafenn a Práterben, s ezek a jó bandát Rudolfnak a figyelmébe ajánlották.
Rudolf már akkor ismerte a cigányzenét, s kapott az alkalmon, hogy a Burgban is bemutassa.
A cigányok a Burg ebédlőjének a karzatán négy nap egymásután muzsikáltak az ebédnél a királyi családnak. A harmadik napon Rudolf szóba állt a cigányokkal, s azt mondta Pongrácnak, hogy két köszöntőt fog mondani az asztalnál. Az elsőt az édesanyjára; erre a cigányok a Gotterhaltét zendítsék meg; - a másodikat a feleségére; erre a Rákóci szóljon, de oly an tűzzel, aminővel csak tudják.
Így is történt.
A cigányok mindennap a Nincsen anynyi tenger csillag nótával kezdték a zenét, s utána valami frisset játszottak, amelynek a cigányok közt Pityegős csárdás a neve.
A negyedik napon maga a király is huzatott velők egy nótát, mégpedig ezt:
Uram, uram, bíró uram, adja ki a stb.
Vajjon honnan tudta ezt a nótát a király?

                                                        A görgényi napokból


A kolozsvári öreg Pongrác a legnagyobb fejű cigány Magyarországon. Ő volt Rudolfnak a kedves cigánya. (Tőle származik az Egy cigány - egy király mondás is, őtőle magától hallottam.)
Talán érdemes a följegyzésre, mert azt jellemzi, hogy mennyire velünk érzett a királyfi, mikor a zenénél fölmelegedett, s a társaság is bizalmas volt, Rudolf odaszólt Pongrácnak:
- Mit is izent az öreg?
És ekkor a cigány tudta már, hogy azt a nótát kell húznia, amelyik ezelőtt ötven esztendővel (1848) annyi sok ezer magyart mozdított a csatatérre.





Hát azt vajon hányan tudják, hogy mi volt rávésve belülről a Rudolf karikagyűrűjére?
Ez a mondat:
Isten áldd meg a magyart!