Reventlow
szerző: Juhász Gyula
Goethe vagy Reventlow, ez itt a kérdés, mondja most magában monologizálva a német Hamlet, az a Junge Deutschland, amely egykor Börnét, Heinét és a német szabad érzés és gondolat néhány tündöklő hősét ajándékozta a világnak, és amely ifjú Németország ma is él, holmi merész revükben, Szabad Színpadokon, irodalmi kávéházak és kevésbé irodalmi lövészárkok mélyén. Kávéházi és lőporfüst borítja el többnyire az idegen tekintetek elől, de él és jelentkezni fog, teljes fegyverzetben, mihelyt a fegyverek szavát az okos szó fogja átvenni a világon. A Reventlow nevét nem mint valami jelentékeny egyéniség márkáját írtuk e sorok fölé, de mint fogalmat. A háborús nagynémet uszítás szimbóluma ez a név, egy dániai eredetű feudális gróf neve, aki most Luther és Schiller nemzete nevében hirdeti a háborút a végletekig, földön, föld felett, vízen, víz alatt, kézzel, lábbal, de leginkább frázisokkal és védett helyen. Ma már a reventlowi szikár és makacs engesztelhetetlenség és megingathatatlanság (szép, hosszú szavak, mintha csak németül hangzanának) egy kissé korszerűtlen, és olyan hatású, mint a búsképű, ám mulatságosan szomorú sorsú manchai lovag erőlködése. A különbség, hogy Cervantes hőse csak magának okozott galibát handa-bandázásával; míg a porosz vezércikkező vezér másoknak szerezne tovább is gyászt, halált, ha kitartana és ha mellette kitartanának azok, akiket népek élete és halála illet. A Reventlowok lélektanát nem ártana tudományosan megírni és kimutatni, hogy milyen érdekek, milyen előítéletek, milyen hiúságok és milyen rövidlátások azok, amelyek nálunk és másutt (legkevésbé a szegény és árva Magyarországon) ezt a veszedelmes, bár nem túlságosan szapora emberpéldányt kitenyésztik.
A német géniusz, mert ilyen is van, nem csupán német militárizmus és made in Germany, most ébred mély, háborús, hagymázos álmából, hogy igazi hivatására, valódi szerepére eszméljen, az új Junge Deutschland most fogja fölvenni a harcot a tulajdon vérével a jövendőért, amelyben az európai nemzetek sorában őt megillető, a hozzá méltó feladat teljesítését megkezdhesse.
Tu regere imperio populos Romane memento: a szelíd Virgil adta ezt a vad jeligét a népeken uralkodó római nagyhatalomnak. Augustusék és Neroék követték a tanácsot, és Róma fegyverrel hódított népeket, és a meghódított népek kultúrájukkal diadalmaskodtak a győzteseken!
Szedánból egy virágzó francia kultúra indult el, talán a legvirágzóbb minden gall kultúrkorszak között, és a most ébredő új német fiatalság már várja, érzi, akarja a békén és megértésen alapuló jövendőt. Az angol többek között azzal fölényeskedik e világfölfordulás közepette, hogy ő sajátította ki, igen szerencsésen és igen ötletesen, a leghatásosabb és legsikeresebb jelszavakat, amelyekkel önös és üzletes hadicélokat igen mutatósan és igen kiadósan föl lehet pántlikázni.
1789. július 14-én azt mondotta a francia: Liberté, Égalité, Fraternité. 1918 júliusán az angol és vele egy kórusban a francia idegen légiótól a cseh-tót brigádig ezt zengi, búgja, harsogja minden ellenfele a németségnek: nemzetek önrendelkezési joga, népek és tengerek szabadsága, demokrácia és haladás minden vonalon, kivéve talán a Murman vasútvonalon. Az biztos, hogy ezek a legtöbb háborús vezér előtt csak jelszavak, lehet, hogy a népek mély tömegének tengermélyén is csak jelszavak gyanánt konganak, de ki ne érezné, aki érez és gondol a jövőre, hogy ezeknek a jelszavaknak élesztőjével fogják mégis átgyúrni ezt a mai keletlen és sületlen világot?
A háborús gondolat levitézlett már ebben a háborúban. Ma már a kitartásra és a továbbharcolásra is csak a béke délibábjával lehet csalogatni a fáradt, fásult emberiséget, akár német anyától született az, akár mohamedántól. Németország a békében nagyszerűen annektálta minden népek kultúrájának szellemi birodalmait. A népek csak nyertek ezzel, mert a méhszorgalmú germán valósággal csodálatra méltóan organizálta a világ egész tudományos, irodalmi és művészeti termelését, és a németségnek is ez volt eddig legszebb és legnemesebb diadala, magát gazdagítva és termékenyítve meg azzal a hódolattal, amellyel közösséget vállalt minden szép, jó, igaz emberi törekvéssel.
Aki nem imád és dicsőit vakon mindent, ami német, különösen háborús német, az tudja legméltóbban és legigazibban méltányolni Goethe és Bismarck nemzetének ezt a történeti nagy hagyományát. Hindenburg hatalmas csapást mért az orosz cárizmus agyaglábú bálványképére, de Reinhardt viszont éppen az elmúlt télen diadalmasan bevonultatta Berlinbe azt az orosz szellemet, amely Tolsztojt küldötte világtérítö hódító útjára és amely szellem minden, csak nem erőszak és nem háború. Ellenkezőleg: irgalom!
Mi azt a győzelmet várjuk és akarjuk ünnepelni már, amelyet a német géniusz önmagán vesz, és Reventlow helyett ismét Goethét, a mindent megértőt, a minden emberivel rokonságot vallót, a görög derűt keresztény komolysággal és modern szellemmel egyesítőt állítja oda békés, munkás, szabad és fiatal légiói élére...