Reménytelen őszi eső
| Reménytelen őszi eső szerző: Sárközi György |
Mint döghalas nádas
Bomló szagokkal terhes a sűrü lég,
A föld omló husából
Csúf szálkaként merednek ki a jegenyék,
A gőzölgő égből
Reménytelen eső szemez, csepereg,
S minden szemecskét
Pattantva zúznak szét a tetőcserepek.
Ilyenkor jó a szobában
Tanyázni komolyszavú könyvek előtt,
S fülünkbe tapasztva
Kezünk sem locska esőt, sem szomszéd perelőt
Nem hallani, míg agyunkat
Elnehezíti a szavak zsongító morfiuma,
S csüggedt gondolatunk is
Ugy cselleng tétova, mint holmi kósza ima.
Jó lenne tán elaludni...
De az eső ököllel csapkodja immár
Ablakunk és beszivárog
A téglák vakolatba rejtett csontjain át a halál
Súlyos illata, gúnyos
Szelek nyikorognak a dörgő csatorna fölött,
Mint rossz duda sír-rí
A rosszmellű dudás megizzadt marka között.
Ó, vessük félre a könyvet!
Hazugság a csalfán összerakott betűk vigasza,
Odakinn bús özönben
Oszlik földarabolt holttestként a haza,
Ázott hollók hörögnek...
Minden jó lélek elfödi sirva szemét
S az őszi eső mogorván
Paskolja egy bomló ország férges tetemét.