Rablás a bogárvilágban
| Rablás a bogárvilágban szerző: Gárdonyi Géza |
A szilvafa egyik lombja hamvas volt a levéltetvek sokaságától.
A levéltetű a legbutább állat. Százával ül egyetlen egy szilvalevélen, holott ott van neki az egész fának minden gyönge hajtása. Annyi esze nincs, hogy odább menne s így olybá tűnik nekem a magukviselete, mintha egy regiment katona egyetlen egy ágyba akarna belefeküdni, holott mindegyiknek jut a kaszárnyában ágy bőven.
De még csak annyi esze sincs, hogy odább állna, mikor a hangya vagy a katicabogár közéjük megy. A katicabogár ott eszi meg egyiket a másik után közéjük állva, de azért nincs rá eset, hogy csak egy lépést is odább menne a többi. Bután engedi át az életét a bogár-oroszlánnak, legfeljebb a levegőt rugdossa, mikor a fejét beharapják.-
A hangyától se menekül.
A hangya fölfut a fán és derékon fog egyet: kiemeli a többi közül. Viszi. Akárhányszor szemtanuja voltam így a szabin nők elrablásának a bogárvilágban.*)
Nyári időben sokszor elgondolkozva néztem, hogyan cipeli a hangya a szilvafa derekán lefelé a levéltetűt. Óriás teher lehet neki már a sulyánál fogva is, de a munkát még inkább megnehezíti az, hogy a levéltetű rettenetesen kapálódzik s mindenüvé belekapaszkodik, ahova csak lehet. Legtöbbet kapaszkodik pedig a fakérek repedéseibe.
A hangya mindig elrántja.
Alig tesz azonban egy ujjnyi utat, a levéltetű lába megint talál egy kiálló kérget s megint kapaszkodik kétségbeesetten.
A hangya megint elrántja.
Órák telnek belé, míg le tudja vinni a fáról s képzelem, hogy izzad és hogyan káromkodik magában.
De még csak lent kezdődik a munka a fűerdőben, ahol a levéltetű még több kapaszkodót talál.
És tiz-husz hangya is vonszolja Így egymásután a levéltetveket.
Ezelőtt tiz évvel (tehát 1889) olvastam Vámbérynek egy cikkét, amelynek a végére ezt írtam:
Nem értem.
A cikkben ugyanis többek között azt említi meg, hogy az utazó dervisek hányszor váltanak inget.
Hát egyszer se.
Hanem hogy megszabaduljanak azoktól az állatoktól, amelyeket mi európai emberek még csak látásból sem ismerünk, valahányszor hangyabolyt látnak, levetik az ingüket és ráterítik egy órára.
Vámbéry kijelenti, hogy nem magyarázza meg, miért cselekszik ezt a dervisek. És erre írtam én jegyzetül, hogy nem értem.
Most azonban, hogy láttam kicsiben a szabin nők elrablását, most már kitörölhetem azt a jegyzetet.
*) Itt tiltakozom az ellen, hogy a szerkesztő (A cikk megjelent A természet 1899 augusztus 15-iki számában) kikorrigálja a bogár-világot, rovarvilágnak.
Én a rovar szót mindaddig nem veszem be a szótáramba, míg csak azt nem fogom hallani, hogy: a marha rovarzik, míg a cserebogarat csererovarnak nem hívják s míg a csehbogár nótát így nem dalolják:
Cseh-rovar, csehrovar, sárga csehrovar,valamint azt is, hogy:
Rovar Imre hova olyan szaporán?**)
**) Szívesen teljesítjük a cikkíró kívánságát és nem korrigáljuk ki a bogár-világot rovarvilág-ra és értjük is, miért nem szereti a rovar szót. A tudományban azonban a rovar mást jelent, mint a bogár és éppen ezért nem is szabad ezt a két fogalmat összetéveszteni. Szerk.