Rút ábrázat s szép ész
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Azt mondod, barátom, hogy én ocsmány vagyok,
S orcám fertelmei irtóztató nagyok.
Hogy én, ha magamnak zőld kantust vehetnék,
Olvasva a majmok között elmehetnék.
És hogy te nem tennél már engemet másnak,
Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak,
Melyen ha Ily cirmos képpel hirintóznék,
A varjú csak felém jönni is irtóznék,
És hogy én ne vegyek reám semmi harát,
Magam képe is tud játszani maskarát.
Azért így szól rólam véled sok goromba,
Hogy ez csak egy essős időben nőtt gomba;
Hogy egy lóganéjon hízott rút pöfeteg,
Melyre tekinteni a szemnek viszketeg.
De megállj, barátom! ilyen ítéletet
Még Mídás vagy amaz régi szamár se tett.
Megállj, szép ostoba s festett fejű szamár!
Kiben csak egy szóra kong a kaponya már.
Lélektelen szép test és pengő cimbalom!
Hogy lettél csak cifra makhina, fájlalom.
Szép súgárok lábad egyenes szárai:
Még szebbeken járnak a szarvas borjai.
Súgár derekadat ne csudáltasd vélünk:
Az anglus csikókba szebbet is szemlélünk.
Büszke fejér mellyed nem becses portéka,
E' csak egy kotlós szív pompásabb hajléka.
Síma kezeiddel szívünket ne ragadd;
A mutató fától e díszt meg ne tagadd.
Ne légy márvány nyakad bőv magasztalója:
Illene rá a cseh ló nyakravalója.
Az igaz, fejérlik orcád igen szépen,
A kecske hátúlja úgy fejérlik éppen.
Rózsaszínnek se mondd veresses pofádat,
Még én veressebbnek láttam egy kutyádat.
Erős vagy? s levered az erőseket is?
Erősebb az ökör s levér tégedet is.
Te a főbe tartod minden szépségedet:
Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet.
Ez jóllehet csínos, s módija mostani,
Még sem merne reá a cinke szállani.
Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje,
Ilyen volt a Jónás félérésű tökje.
Csak elől épp volna egy keveset lompos,
Lehetnél a nyájba az első kolompos.
Frizérozott hajad hosszan fedi nyakad:
Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad.
Ily tarka madarka vagy hát te, barátom.
Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom.
Libegj te a felhőn, fitogtasd magadat,
Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat;
Én itthon maradok formátlan testemmel,
Tökéletesítvén őtet is eszemmel.
Ha ti gyaláztok is, majd mondják valakik:
Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik.