Rózsaszüret
szerző: Kosztolányi Dezső
Királylánynak kötök ma csokrot,
piros, fehér és sárga rózsát,
haldoklik a bús rózsaerdő,
elvérzik a gallyon a jóság,
piros, fehér és sárga rózsák.
Pufók, vigyorgó hold kacag fenn,
halotti árnyékok osonnak,
sápadt az éj, sápadt az arcom,
hideg szelek fújják a holdat.
Halotti árnyékok osonnak.
Haragvó rózsákkal verekszem,
és vérrel áztat száz hazugság,
cirógatnak virágos ágak,
alattomos, gonosz cicuskák,
és vérrel áztat száz hazugság.
Csurog a holdfény és a vérem,
a földre vág egy gúnyos ördög,
eltépi lebegő ruhámat,
karmolnak égő rózsakörmök,
a földre vág egy gúnyos ördög.
Csupa piros seb már az arcom,
s megyek előre zúzva, marva,
belém hasít a tearózsa,
akár a tigris szörnyü karma,
megyek előre zúzva, marva.
Mezítlen mellel földre fekszem
s kacagva talpra ugrom újra,
egy gőgös ár reám viharzik,
s szegény, szegény szemem kiszúrja.
Kacagva talpra ugrom újra.
Töröm a csokrot, éji kertész,
vérezve és vakon tusakszom,
sebes mellem vérszínü rózsa,
halvány kamélia az arcom.
Vérezve és vakon tusakszom.
Temetkezik a csillag is fenn.
De te ne félj, aludj csak, édes, -
fehér ágyban fehérlő rózsa! -
A te csokrod hajnalra kész lesz.
Ne félj, ne félj, aludj csak, édes.
Reggelre majd ajtódba botlom,
vakon, bénán és haloványon,
véres virágokkal borítlak,
és a te rózsalelked áldom
vakon, bénán és haloványon...