Régi és uj világ
szerző: Réthy László
A vallás menyországot ígér,
Ott lesz a lélek örök üdve!
Ez a hagyomány Egyptomból
Került be a keresztény hitbe.
I-ső kép.
Ha földi pályánk megfutottuk itt,
S levetjük lelkünk súlyos lánczait:
Valami édes gyönyör vár, a mi
Sorsunk nyügét felfogja váltani.
Hogy mi az? - nem tud arról senkisem,
Nem tudomány az: álom, sejtelem,
Ami megfesti azt az életet,
Amely a csillagokon túl lehet...
És ahány hívő, anyiféle kép
Színeződik meg az az égi kép.
Az eszkimónak kövér fóka kell,
Sok zsirja legyen, sose fogyjon el;
Az ozmán, húri csókját várja itt,
S szolgálatára áldozatjait,
Kiket levágott Allahért, s aki
Elmaradt zsoldját mostan adja ki.
- Nekünk más eszmék lánczolatjakép,
Valami lelki éden az az ég!
II-ik kép.
Az első szegény keresztények
Kik Róma igaját viselték:
Sanyargva, titkon, szüzi hittel
Nézték, mily szép a ragyogó ég!
Lelkük heve, minden ábrándja
Olvadt belé a meny-kultuszba,
S égi boldogságért esengtek,
Megvetve, üldözve, kifosztva.
S a középkorban, melynek "békó"
És a "szent-kereszt" volt a képe:
Jó papok hirdették, hogy tűrj, mert
Az égben lesz az örök béke.
E föld csak a siralom völgye!
- S az ember szive tűrt, nem lázadt,
S mint állat húzva rabigáját,
Múlt lassan, század után, század.
Kiváltságosak, úri rendek,
Éltek vidám, hangos időket,
S kik koplaltak s izzadtak értök?
- Menyországgal főzték le őket.
III-ik kép.
De egyszer arra napnyugatra
A horizonton szürke ködbe,
Egy piros fény húzódott s mintha
A lomha ködbe belekötne...
Majd fényvillámok sziporkázva
Mint színes csillagok kerengtek,
S a hajnal jött s Páris felett
Egy ismeretlen nap derengett!
Feljött a nap, megmozdúlt Európa
S lángözönt öntött a világra,
S az álmos lelkeket felrázta,
A szabadság szent harsonája!
Uj világ jött s a középkornak
Leomlott romjain uj eszmék
És életelvek friss erői
Fajunkat új munkára kelték.
IV-ik kép.
Csak itt, csak itt, ezen a földön
Keressük életünknek czélját!
A meny? - csak látszat, képzelődés
Laplace és Herschel távcsövén át.
Eszményünk, hogy fajunk e földet
Révpartnak, otthonának lássa,
Munkásnak, tudósnak, királynak
A "közjó" legyen hivatása!
"Egy a másért" legyen a jelszó!
Ez edze meg legjobb erőnket,
Ne lássunk méltatlan nyomort, és
Elhagyott árvát, éhezőket.
Mily szép ez a mi kicsi földünk,
- Elámul szemünk a sok kincsen!
S hányan vannak közöttünk, kiknek
Még betevő falatjuk sincsen?
Végszó:
És száll az eszme sólyomszárnyon
Végig a nagy kerek világon;
S a humanizmus géniusza int:
A "földön" akarunk mi boldogulni mind!