Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Tizenkettedik fejezet
szerző: Rejtő Jenő
Tizenkettedik fejezet
szerkesztésMár ahogy közeledtek a parthoz, hallották a hangszórók torzultan ideszüremlő bömbölését.
„Vigyázat...! Vigyázat...! Jól látom innen az érkezőket... A csónak közepén fehér sapkában Mr. Lincoln... Lincoln! Mellette a világhírű professzor képekről jól ismert, őszbe vegyülő, dús, vöröshajú feje... Ismétlem: Mellette vegyül... Helyesbítek: Hölgyeim és uraim: pontos időjelzés 10 óra 40 perc 25 másodperc... Most érkezik Walt tanácsnok a polgármester képviseletében... Vigyázat! Egy hímzett gyöngydíszes retikül, körülbelül a térség közepén elveszett. A hölgy kéri a lovagias megtalálót, hogy a 200 dollárt, az arany cigarettatárcát és a retikült megtarthatja, csak a préselt bőrnaptárt dobja a tengerbe... Most kiszállnak! A vörös ifjú és Sir Arthur Maxbell, akit mindenki felismer közismert bőr lábszárvédőiről. Üdvözli őket Hawaii népe és a Broadcasting vállalat nyílttéri hangszórója, mely a térség négy oldaláról végzi az adást Watchern hangerősítő ebonittölcséren. Ismétlem: már 7 dollárért igen szép kivitelben kapható. Ugyanott elsőrangú kiszolgálás... Itt jönnek, és jól látom a lelkes tömeget...”
Hát igen. A tömeggel baj volt. Mert:
A tömeg eljött. Itt állnak a Stanley Up To Date miatt. És itt a polgármester-helyettes és vele a többi notabilitás.
De a tömeg észre sem veszi a nagy embereket! A tömeg, mint egyetlen duzzogó ismerős elfordul tőlük! A polgármester is! A szpíker ezt mondja: „Itt jönnek! Minden tekintet feléjük irányul...”
És közben ő is másfelé bámul! Mi van?
- Uram! Az öné vagyok! - mondja valaki Theónak. Ez maga Wagner úr! Semmi kétség. Valahol ihatott közben, mert most már kancsalít is, és fejét egy fába üti, úgy esik a földre, ahol befejezi:
- Velem jól jár! Olyan ember vagyok, aki nem ismer akadályt.
- Nagyon megtisztelő, de nincs szükségem segítségre.
- Akkor is önnek segítek. Mit hagynak a földön?! Miért nem segít valaki?! Köszönöm.
- Mi a csodát néznek itt az emberek?
- Az én hajómat! - És a mellére csapott, de úgy, hogy felbukott, mintha kemény küzdelem után végre kiütötte volna önmagát. - Tönkretettek! Piszkos Fred, ez a részeges megölt!
E pillanatban Mr. Theo is felfedezte a látványosságot! Egy átsiető rendőrtiszt léptei mentén megnyíló embermezsgyén keresztül eléje tűnt a csoda...
És most ő is kis híján hanyatt esett.
Mert ilyen a Földön még egyszerűen nem volt!
Az ócska gőzös frissen kátrányozott oldalán, a Stanley Up To Date példájára, de a hajótest nagyságában és szélességében fehérrel mázolt betűk ezt a „hosszú” nevet ordították a part felé:
Ez most egy hajó neve!
Mr. Theo nevetésébe beleremegett a kikötő.
- Csak nem akarnak ilyen névvel közlekedni a tengeren? - kérdezte azután Wagner Rinaldo-Rinaldini urat.
- Muszáj így hagyni! - bömbölte a Wagner Corporation elnöke - azt hiszi, hogy egy hajót csak úgy kedve szerint ilyen vagy olyan névre átfesthet?! Az új nevet bejegyezték! És most ez a horpadt, vacak hajó viseli a nevet, amellyel atyám tiszteletben megőszült.
- És maga tiszteletben megkékült... - fejezte be megértően Fülig Jimmy.
Ezután egy fához támasztották Wagner urat, és bementek a posta épületébe sürgönyözni Mr. Thornnak. A sürgöny így szólt:
„Ne hozza nyilvánosságra, hogy bejelentette nekem özvegy (?) Gustav Bahrné érkezését. Holnapután útra kelünk, mintha nem volna tudomásunk róla. Nagyon fontos. Kidobott illetőt, aki lemaradt az expedícióról, lássa el mindennel, és indítsa útnak. Ha repülőgépen jön, holnapra itt lehet. Theo.”
Ezután a kikötőben sétálva közölte Fülig Jimmyvel a pokoli újságot. Kiöntötte a szívét. Elmondta a borzalmat. Hogy a sürgönytől nem sokat vár, mert Wagner úr szavaiból úgy vette ki, mintha Gustav Bahrt a szörnyű nevű hajón fogva tartanák!
Fülig Jimmy is megrettent. Mégiscsak ő csinálta a bajt. Mert:
- Itt az a baj - mondta Mr. Theo búbánatosan, de azért megtekintve a csinos járókelő hölgyeket -, itt az a baj, hogy ellenünk a sors. Kezdettől fogva semmi sem egyezik. A sürgönyt feladtam, mert a részeges Wagner nem olyan ember, hogy feltétlen készpénznek vegyem a históriáját. De sajnos az is könnyen lehet, hogy Gustav Bahrt valahogy elkaparintották, vagy csatlakozott hozzájuk.
- Miért nem tárgyal evvel a sorhajóbicskással?
- Megőrült? Azt hiszi, a blöff elmehet odáig, hogy ilyen csirkefogókkal paktáljak?
- Jó. Nekem van egy ötletem.
- Mit akar?
- Csak bízza rám.
Most odaértek szemben a kísérteties hajóval:
- ordították a betűk.
A hajó korlátjánál váratlanul egy rendkívül szigorú külsejű nő ötlik a szemükbe. Egy hihetetlenül zord arcú, eléggé fiatal, de száraz hölgy, ki mintha ezen búslakodna, komoran hajol a víz fölé. Most már kissé riadtan nézi Mr. Theo a famulusát, és ez viszont őt. Egy riporter éppen lefényképezi őket, de azután a kis gőzöst is. Lobban a magnézium.
- Szenzációs ötlet a Pictures Posttól ez a hajó - mondja a riporter bátortalanul. - Expedíció, humorral!
- És miféle hölgy az ott?
- Én sem ismerem. Miután a Pictures hajója, tehát gondolom, hogy A. Winter.
Újabb mennykőcsapás!
- A. Winter... hölgy?
- Ön nem tudta? Anna Winter a teljes neve! Ajánlom magamat...
Most már nem mertek egymásra nézni, csak mentek tovább vadidegen házak emeleteit bámulva gépiesen. Rémes, hogy mennyire vertek itt valakit, Hannibálért, a száraztésztáért és a cipőhúzóért. De kit? És mi lett vele? Hová tűnt?
- Most hagyjon magamra, Mr. Fülig. Ha csak egyetlen másodpercig az expedíción kell gondolkoznom, megőrülök.
És ha még tudta volna, hogy ez csak kedélyes, szelíd kezdete annak, ami jön!