Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Huszonhetedik fejezet

← Huszonhatodik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
szerző: Rejtő Jenő

Huszonnyolcadik fejezet →

Huszonhetedik fejezet

A végzetsújtotta expedíció nekivágott, hogy még távolabbra, még vadabb sarki vizeken keressék a tanárt, aki odalenn volt Mr. Theo szekrényében.
Nem az első eset, hogy a tudomány hosszú és fárasztó vargabetűvel egy távoli évszázadban találta meg azt a kis igazságot, amit a nagyképűség és a kapzsiság meghamisított iránytűje nélkül a szomszédos évtizedből könnyen kivehetett volna, mintha csak a szekrényében tartaná.
Gustav Bahr, ahogy Mr. Theo kibocsátotta egy percre, búsulva hajtotta homlokát két tenyerébe.
- Uram, én nem tehetek róla!
- Stanley ugyan nem vitte magával Livingstone-t a hajón - tűnődött Mr. Theo -, de legalább megtalálta!
No, de ez még hagyján! Semmi az egész! Mert most jött a nő! Az embernek kedve volna pofonütni! Ez a bestia jól tudja, hogy Mr. Theo ismeri! Tisztában van könnyed és vidám egyéniségével, mely képessé teszi, hogy bérencekkel fejbe veresse az embert, tangót táncoljon és nevetgéljen. Jelenleg viszont úgy jön-megy itt méltósággal és ókori andalgással, mint a Kaméliás Hölgy című társadalmi színmű hősnője.
- Mondja kérem, miért csinálja ezt? - kérdezi, amikor végre ketten vannak, és leül melléje.
- Mr. Theo... - búgja olyasféleképpen, mintha megtört szívvel siratná -, legyen ön „lélek­testvér”, érintkezzék velem asztrál úton, akkor módunkban lesz szeanszot rendezni, és meg­idézzük Gustavot.
„Addig idézi nekem, amíg kijön a szekrényből...” - gondolta dühösen, de fennhangon csak így felelt:
- Nézze, ne csinálja ezt! Úgyis idegesek itt a hajón, és érthetetlen, de nincs erőm ahhoz, hogy a tengerbe hajítsam magát, gonosz boszorkány!
A nő bús mosolyával bólogatott, és azon az undok színházi hangon búgott, amitől Theónak ökölbe szorult a keze.
- Korholjon, bűnös ember... A férjemért ezt is eltűröm...!
Véletlen volt vagy nem?... Theo hiába gondolkozott felette. Annyi bizonyos, hogy Lilian az asztal alatt megérintette a kezét, futólag, ahogy egy cigarettára gyújtott. Ha azt hitte egy pillanatra, hogy véletlen, kétségeit hamar eloszlatta a transzban bóbiskoló asszonyi szemek hirtelen felfénylése, azzal a különös művészetével némely tekintetnek, amellyel egyszerre, mint sötét nézőtér a felvonásvég után, felragyog a belülről áramló izzás.
- Miért néz így rám, ha a férjét szereti? És miért higgyem, hogy nem csap be?
- Ezt ne is higgye. - És sóhajtva folytatta. - Ugyanis én becsapom magát. Napjában többször is. Gyengék vagyunk mi ahhoz, hogy tegyünk valamit ez ellen... Gustavra pedig ne féltékeny­kedjék. Ami hozzá köt, az valami egészen más... Muzsikus lelkek voltunk. Szerette, ha harmo­ni­káztam neki... Érdekes, mitől ilyen sápadt?
- Tessék?... Igen azt hiszem, sápadt lehetek... Hát köszönöm, és mindent értek már... Bocsásson meg, de felkeresem Sir Maxbellt, hogy kölcsönözzön egy kombinált port...
Nagyot nyelt, és remegő térdekkel elindult. Igaza volt a tudósnak! Ez a nő olyan, mint Afrika: a legsötétebb!
És most robbant!... Alattomosan, mint rejtett akna...
Megint az a tipikus békés este a Stanley Up To Date-en, amire egy helyi viszonyokkal ismerős intézmény csak a legmagasabb díjtétel mellett vállalná a hajó nyugalmának biztosítását reggelig.
Maxbell lebilincselő modorában magyarázott a futballbírónak a napot és a földet összekötő képzelt egyenesről, amely egyforma sebességgel halad a pályáján. A futballbíró szerint nem minden összekötőnél van így, mert sokan leromlanak a második félidőben, és csak ácsorognak a pályán. Mivel a tudós ezt nem értette, jelentősen bólogatott.
- Hölgyeim és uraim - közölte vidáman, fagyott kirakatbábu mosolyával Watson. - Ma felszereltünk egy hangszórót a fedélzeten, és rövidesen hallhatják Londont.
Pepita Ofélia ott állt a korlátnál, mellette Schwachta Szókratész úr, vagy Knapp (ahogy tetszik).
- Milyen szép ez a mai este - mondta elragadtatással a művésznő. - Engem a csillagos ég mindig felvillanyoz.
- Apropó felvillanyoz. Itt éppen van két szék, nem ülnénk le? - ajánlotta a hóhér. És leültek.
- Azt mondják - szólt csendben Pepita Ofélia -, hogy aki sokáig nézi valamelyik csillagot, annak felsőbb hatalmak teljesítik egy kívánságát.
- A törvény előírja - mondta az ítéletvégrehajtó -, hogy teljesíteni kell a kívánságot, ha nem lehetetlen, de itt figyelembe veszik azt is, hogy pusztán az élet örömeit vagy a lélek épülését is szolgálja-e a kívánság.
- Válasszunk csillagot... - mondta halkan Pepita Ofélia, majd lehajtott fejjel hozzátette, súgva: - Én már választottam.
...És véletlenül összeért a kezük. Egy kajüt mellett Fülig Jimmy komor árnya figyelte őket.
Ekkor, mint valami jeladás, felharsant Londonból a dzsessz. Az idő kissé nedves volt. Olykor a ködpárák közül kicsillan a hold sugara, és pillanatokra, mintha ismeretlen fényforrásból vagy a víz mélyéből jönne, itt is, ott is, felragyog a tenger egy darabon. A rádióban elhallgat a dzsessz, és a szpíker bemondja, hogy a Westminster Apátság harangszavát közvetítik éjfélkor...
Halk hangon duruzsolnak itt is, ott is.
Ebbe a nyugodt hangulatba Wagner úr hangja rikolt bele, veszett papagáj módján:
- Ej nézd csak!... Becsületszavam dacára mondom! Ott az én öreg hajóm! My old Corporation! Ha ez tévedés, akkor itt vágatom el a nyakamat, és ne legyen Wagner a nevem, pedig szép!... Ott jön az elsüllyedt hajó!...
A következő másodpercben megélénkült a fedélzet!
A matrózok egymás háta mögött ágaskodva nyújtogatták a nyakukat, és bámulták a távoli, ködös óceánt... A süllyedő-emelkedő víztányér peremén, mint már régebben is, a messze­ségben elmosódva látszott egy kis gőzös, oldalán bizonytalan fehér csíkok rémlettek, ahogy homályosan és küszködve halad...
- Kapitány! - kiáltott Mr. Theo Watsonra. - Miért nem utasítja a rádióst, hogy vegye fel az érintkezést a hajóval?!
- Már utasítottam! A hajó hívásra nem válaszol.
- De kedves Paramount Oceán Pictures barátom! - kiáltja természetellenes harsogással Wagner úr - hát egy vezérigazgató csak megismeri a hajóját! Az ott a Corporation gőzöse!... Azt én hordtam a nevem alatt!... Megismerem, mert biceg az egyik gőzcsavarja, és kettő nincs neki!...
- Azonnal fogja be a száját, maga részeges mamlasz - üvöltötte Theo -, mert áthajítom a korláton a tengerbe!
- Nagy kunszt! Próbáljon áthajítani a korláton a szárazföldre!... Hát nézze meg! Mostan a hold is rásüt! Az én hajóm... Ez a gőzös egy nagy csibész! Ez szépen feljött a víz alól! Ez egy jó pofa, úgy éljek! Nézd csak!... - És tölcsért csinált a kezeiből. - Halló! My old Piszkos Fred!... Hahó!
...Az emberek gerincén végigfutott a hideg, ahogy ez itt rikoltozva hívta az elmerült gőzöst, mely ott a holdfényben... ez tagadhatatlan: a Wagner Úr-ra emlékeztetett. Most eltűnt egy pillanatra, és a lesüllyedő tányér kerek szegélyénél ismét felbukkant a hold láthatatlan fényforrásának krétaszínű sugárzásában, oldalán elmosódott, fehér csíkokkal, egy rozogán siető gőzös, és...
És a némaságban, csoda hogy nem haltak bele mindannyian: mélységes, csengő-bongó kondulással megszólalt a Westminster-Apátság mélyszavú harangja! Kegyetlenül, könyörtele­nül, egyre-másra kongatta az éjfélt, csupa rettentő furkósbot-ütésekkel e döbbent emberek agyvelejére, hogy kiloccsant tőle idegrendszerükből a rémület!
Már Mr. Theo sem szólt, és a kis gőzös lihegve küszködött a messzeségben... Csak jobban látná az ember... Nyugtalanságba dermedt, tátott szájú matrózfejek ámultak egymás mellett, és zengett-búgott a harang...
A Stanley Up To Date-re megérkezett a tengerek legfőbb ura: a pánik!