Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Huszonharmadik fejezet

← Huszonkettedik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
szerző: Rejtő Jenő

Huszonnegyedik fejezet →

Huszonharmadik fejezet

Bizony...
A Na Mi Újság, Wagner Úr? befejezte földi, illetve tengeri pályafutását, vagy helyesebben pályaballagását. Mivel a roskatag gőzös, mint fáradt öreg egyének, úgyszólván ballagott az óceánon vagy bandukolt, sőt tán jobb, ha azt mondom: csoszogott. És bizonyára meg is állt olykor szuszogva, lihegve, mint fásult postások kézbesítés közben, de már nyugdíjazás előtt.
Ez életében sem jeles gőzös, strapált, rozzant testét, gyűrött kéményeit szinte ásítva és vég­elgyengülten álomra hajtotta az óceán mélyén elterülő finom iszapra, mely lágy, mint valami anyaszív. Szegény, jó asztmás propeller, továbbá Piszkos Fred, a Kapitány és gyanús legénysége elmerültek. Ott pihen velük a roppant betűkkel följegyzett élénk érdeklődés is: Na Mi Újság, Wagner Úr?
„Semmi különös”, felelik a habok, és ebben bizonyára igazuk is van.
Hajnali 5 óra. A Stanley Up To Date teljes gőzzel odaér a katasztrófa színhelyére. Az özönlő napfényben sziporkázó óceánon már nyoma sincs a befejezett tragédiának. De mégis... Éppen mellettük, a hajó oldalának koccan néhány roncs a bordázatból... meg egy hordó...
- Megérezte... - motyogta Buzgó Mócsing.
Lord Hamilton levette a kalapját. Valamennyien fedetlen fővel álltak ott. Csendben nézték a vízen táncoló fadarabokat, sok apró hulladékot és mindazt, ami ilyenkor rövid időre az óceán végtelenjén még jelzi, hogy nemrégen hajó sietett valamerre itt, emberekkel, és ambíciókkal, néhány órája talán, hogy a fűtő egy darab sonkát tett a zsebébe két kenyér között, és a kormányos esetleg elhatározta, hogy másnap mégiscsak ír a családjának, mert húsz év nagy idő; nem lehetetlen, hogy valaki behajtott egy könyvoldalt, és most csak ez a kis gunyoros szeméthalom, ami az egészből megmaradt, rövid időre, ahogy himbálódzva, lustán elfekszik a napfénytől sziporkázó vízen, mint végső rezüméje a nagy káosznak: ez a kis, tehetetlenül nyugvó, megbékélt, leülepedett szemét.
Ez volt. És ti nem tudtátok...
Néhány ijedt, kérdő és vádló pillantás. Tüskés Vanek, a Bőkezű Rócsild... Fülig Jimmy és Mondmár Fülöp... Riadtan mozgó tekintetük a kis halomra tapad. A Brigitta. A rémület, a pestis hajója. És most egy rövid, tragikomikus epizód következik. Midőn jön Wagner úr, a bánattól is rogyadozva, mint a gyászoló családfő, aki előtt szétnyílik a részvevők csoportja, hogy utat nyisson némán. De hol az az út, amely elég széles Wagner úr lépéseinek kilengési síkjához mérten? Arca komor volt, szeme nedves, és jött, illetve hozta magát, a nadrágjánál fogva, némán és férfias erővel leplezve bánatát, sőt rendkívüli részegségét is leplezni akarta, de csuklott egyet, és ettől a kalapja mellé tűzött gyertya koppanva a földre hullott. Megállt a korlátnál, a vizet nézte, mely a róla elnevezett járművet elnyelte, mintha egyetlen pohárka pálinka lett volna. Benyúlt a zsebébe, hogy hervadt virágok tárolt készletéből a tengerre hajítson, gyásza jeléül, és midőn hökkenten látta, hogy egy aranykeretes szemüveg repül a vízbe, tudatára ébredt, hogy mégsem a saját zsebébe nyúlhatott.
Ez alkalommal nem bántották Wagner urat a szituációra való tekintettel, és hagyták ott állni, és a nagy csendben halk csipogás hallatszott a belső zsebéből.
- Indulás! Fordulunk!... Teljes gőz!... - recsegett Watson hangja a szócsőbe.
Maxbell csendesen azt mondta Mr. Theónak, hogy ha végez vele valami hirtelen fellépő kór, melynek következtében meghal, úgy arra kéri: balzsamoztassa be. Amennyiben nem halna meg, úgy ez természetesen felesleges.
Mr. Theo megígérte, hogy így lesz, azután kajütjébe ment. Mr. Theo töprengett. Nézzük csak: A tanár a szekrényben van, és az asszony erről nem tud. Az asszony a hajón van, és a tanár erről nem tud. Közölni kellene vele felesége halálhírét, de az asszony él. Meg kellene mondani, hogy a felesége él, de hiszen a tanár nem tudja, hogy meghalt. De, hiszen nem is halt meg...
Várjunk csak! Nem kell összekavarni mindent... Hogy is van ez? Mondjuk a pikk dáma az asszony halálhíre, ez a treff bubi itt egy szekrény...
- A maga idegrendszere nagyon jó - mondta Fülig Jimmy -, ha most ezt a magánkártyázást folytatja. Mert ha igaz, hogy ez a Watson gazember, akkor mit csinálhatunk?
- Kérdés, hogy mit akar, mielőtt félünk tőle. És kérdés, hogy állunk a matrózokkal?
- Itten a legénység nagy része mindenféle szemét, akiket Watson szedett össze.
- Akiket maga szerződtetett, azok tisztességesek?
- Hm... Szökőkutat még egyik sem lopott. Azt sem hiszem róluk, hogy ellenem gyöjjenek, vagy maga ellen. Senki sem mondhatja Vaszicsról vagy énrólam, hogy eladtuk azt, aki felfogadott bennünket. Sok minden aljasságot fog rólunk hallani, aminek egy része nem is igaz. De ilyet sohasem...
Enyhe kaparászás hallatszott a szekrényen. Mr. Theo odament, és a két nagy szellőztetőlyuk egyikén beszólt:
- Nyughasson - suttogta -, csak este jöhet ki!
- Szerintem az is sok - jegyezte meg Fülig Jimmy. Mivel a kaparászás nem szűnt meg, mégiscsak kinyitották kissé az ajtót.
- Uraim... - súgta a tanár - megfulladok. Szerette volna még részletezni a dolgokat, de a milliomos máris egy gyengéd mozdulattal visszasajtolta a szekrénybe, kissé a térdével is segítve, mivel a tanár hízásnak indult. Siralmas rebegés szállt a szellőztetőlyukból:
- Könyörgöm, uraim... A molyok kiesznek!
- Már én is gondoltam erre - súgta vissza Mr. Theo -, még holnap behintjük naftalinnal magát.
Molyokról többé nem volt szó.
A hajó viszont mintha maga is érezné, hogy a lerázhatatlan balsors elől futnak, mely teljes gőzzel a nyomukban van, fekete gyászfátyol-gomolyban özönlő füst alatt rohant távoli célja felé, és a balsors láthatatlan vérebe állandóan közvetlen mögöttük csaholt...
Theo nyugtalanul járkált a fedélzeten. Hol a csodában bujkál itt Lilian? Hirtelen egy sovány, kunkorodott végű, keskeny bajuszos, kürtőkalapú, szigorú egyén lépett eléje.
- Kérem, ne vonja ki magát a megbeszélések alól! Mindennek van határa! A kórboncnok befolyásolja a futballbírót, hogy tartsunk egyenesen Tsiui felé! Így nem lehet expedíciót vezetni!
- Bocsánat - jegyezte meg szerényen Theo -, kihez van szerencsém?
- Ne haragudjon - felelte indignálódva a köcsögkalapú, és ettől össze kellett csücsöríteni a száját, miáltal kunkorodott bajuszának két hegye megfogta orrcimpáit, mint egy ráknak az ollói, ha kitapintják a zsákmányt. - Ismernie kellene munkatársait a halál torkában! Legalábbis idáig úgy éreztem, hogy összeforrtunk a küzdelemben!
- Elismerem, hogy összeforrtam önnel, de ez még nem zárja ki, hogy bemutatkozzunk egymásnak, mivel úri szavamra kijelentem, hogy nem ismerem.
A magas kalapos, cérnasovány, kunkorbajuszú úr fájdalmasan mondta:
- Nem szabadna expedícióra vállalkozni, ha nem ismer rám, miután igen sokszor nyitottam kaput önnek. A házmesterének az öccse vagyok. Mint vízvezeték-, gáz- és jégszekrényszerelőt hozott el. Nevem Brogles, svéd származású vagyok, de atyám már az Államokban született, és terménykereskedő volt Massachusetts-államban.
- Felesleges ilyen túl precízen bemutatkoznia.
- Szeretném, ha az adataimat megjegyezné, hogy ismerje őket, mikor a lexikonéktól tudakolják. Arról van kérem szó, hogy szerintem és Sir Maxbell szerint a Csütörtök-szigeteket érintenünk kell. A kórboncnok viszont azt állítja, hogy kitérő nélkül kell mennünk Tsiuira.
Mire Theo is odaért, a vita kissé elfajult. A műötvös, a kórboncnok és a szerelők között tumultuózus jelenetre került sor, úgyhogy a bíró ösztönszerűen sípjába fújt a kavarodás láttán.
- Mi az ön véleménye, Sir? - kérdezte Theo a tanárt, midőn lecsillapodott a forrongás.
- Vizsgálódásaim, méréseim és Gustav Bahr alig jelentős művei nyomán megtalálom a kutatót! Mivel augusztusban még Tsiui felé ment, ha él, úgy szeptember után a kis Tongánál volt. Mert hajója csekély űrtartalma révén készletei fogytán lehettek. Az egyetlen út a nagyon erős sarki áramlás segítségével elérni a Farőr-fokot, ahonnan már nem téveszthette el a portugál Sambi-Sumbit.
- És ha... Ha téved...
A trónoló Zeus gőgös villámai cikáztak pillantásából.
- Ez, uram, tiszta acél, sőt acélabb: ez papír, amin a számok, a logika és az emberi agy fenséges működésének eredménye íródott le e halhatatlan, holtbizonyos felismeréssel, hogy kétszer kettő az valószínűleg négy! Nem állítjuk holtbizonyossággal négynek! Ez érzékelé­seink­kel szemben kötelező egzakt kételkedésünkből fakad. És éppen e mindenekfölött egzakt törekvésünk teszi csalhatatlanul bizonyossá, hogy kétszer kettő az valóban és vissza­vonhatatlanul négy.
Theo idegesen sietett a kabinba... Kinyitotta a szekrényajtót, és suttogni kezdtek.
- Mondja csak! Mi történt volna, ha ön tovább megy Tsiuiról a Tonga szigetek felé?
- Precíz pontossággal megmondhatom: a környező tengerészeim nyomban lefognak, meg­kötöz­nek, és vészjelekkel értesítik a világot, hogy Gustav Bahr megőrült, továbbá hogy amennyiben lehetséges, mentsék meg lelkeiket. Honnan szedte ezt a tücsköt?
- Na na... Nem is olyan tücsök...
- Bocsásson meg uram, de ez ciripel! Ilyet csak egy ostoba laikus mondhat, ne vegye rossznéven. Én augusztusban voltam Tsiuin, és ha decemberig elmozdulok onnan, a Farőr-fok irányába, úgy az áramlat egyenesen belevisz a sarokról menetrendszerűen induló jéghegyekbe.
Mr. Theo hosszan nézte Gustav Bahrt. Most kinek higgyen az ember a két tudós közül.
- Kis térfogatú hajója volt - idézte Sir Maxbellt. - Ha elhagyta Tsiuit a kis Tonga érintésével, az áramlatra kellett bízni magát, a Farőr-fokig, hogy Sambi-Sumbin kiegészítse készletét.
- Na ne!... - felelte röhögve. - Most már maga is bedől annak, hogy én Sambi-Sumbin vagyok? Uram, esküszöm, ez olyan képtelenség, mintha...
- Szent Isten!... Mi ez?!...
Gustav Bahr követte Mr. Theo tekintetét, és megroggyantak a térdei.
A kis kajütablak előtt spárgára kötve egy ráerősített papír társaságában csontfoglalatú szájharmonika lebegett figyelmeztetően.