Pista mézet eszik
| Pista mézet eszik szerző: Gárdonyi Géza |
Tihanyi Pista nyári szünete így folytatódott:
Amint letette reggel a kávéskanalat, mingyárt a kertbe futott. Bejárta a gyümölcsfákat, hogy melyiken van érett gyümölcs. Útközben persze leszakított néhány gyönyörű virágot is, amit ritka díszül cserépben tettek ki a szabad ég alá.
Egyszer amint ott vizsgálódik a fák körül, észreveszi a méhest.
Te Laci, - mondja Cserepes Lacinak, - mi az ottan?
- Méhes, - feleli Laci.
- Hát az a sok bogár?
- Azok ott a méhek?
- Hát azok gyüjtik a mézet?
- Persze hogy azok.
- És van most is mézük?
- Bizonyosan van.
- Én szeretem a mézet.
- Én is.
- Gyere, szedjünk.
- Nem szabad.
- Keveset se?
- Annyit se.
- Nagyon-nagyon keveset se?
- Még annyit se.
Pista nem szól többet. Megvárja, míg Laci elmegy. Akkor uccu: egyenesen neki a méhesnek.
A nap sütött.
A méhek zengve-bongva jártak a kas körül. Vígan dudorásztak. Vígan döngicséltek. Örültek a nap fényességének. Mert a napfény kinyítja a virágok bimbóit. A méhecskék így bejuthatnak a virágszirmok alá rejtett mézcseppekhez. Amint a virág kinyílik, rögtön ott terem a méhecske. Belemarkol mind a két tenyérkéjével a mézbe és hipp! hopp! már viszi is hazafelé a jó édes mézecskét. Ezt a mézet a méhek aztán elrakják viaszkamrákba. Elrakják, hogy majd télen is legyen nekik miből nyalogatniok. Amíg a nap melegen süt, jó dolguk van a méheknek, annyi mézet esznek, amennyi csak beléjük fér.
Pista is erre gondolt:
- Be jó lenne nekem is egyszer annyi mézet ennem, amennyi csak belém fér.
Előre meg is nyalta hozzá a száját.
Azután csendesen odalopakodott a méhesekhez. Körülvizsgálódott. Látta, hogy a méhek szorgalmasan járnak ki és be a nyiláson. Azt is látta, hogy a méhkas gyékényből van.
- Hogyan lehetne a kasba benyúlnom? - tünődött Pista.
Azt hallotta már, hogy a méh csíp. Az édesanyja is mondotta. De őt még nem csípte meg méh sohase.
- Kifogok rajtuk, - mondotta végre sok vizsgálódás után.
- Hátulról kerülök. Fölemelem a kast. Egy hosszú pálcával beleturkászok. Ami méz ráragad a pálcára, egyszerűen lenyalom. Ezt cselekszem, amíg jól be nem lakok.
Elővette a bicskáját. Lenyeste vele a legközelebbi nemes alma-oltványt. Leszedegette a leveleit. Azután szép csendesen beosont a méhesbe.
A kas kellemesen dongott. A méhek mintha észre se vették volna Tihanyi Pistát.
Pista gyöngéden megmozdította a kast. A méhek megzendültek kissé, de ismét elcsendesedtek. Ekkor Pista neki bátorodott. Még jobban rézsut emelte a kast és alája nyúlt a pálcájával: betolta a kas belsejébe.
Ebben a pillanatban zumm-zumm! megelevenedett a kas belseje. Ki a sok méh...
S egyszerre mintha ezer tüzes tűt szúrtak volna a kezébe, arcába.
Pista bezzeg nagyot sivalkodik. Ellöki a kast és eszeveszetten rohan ki a méhesből.
A méhek utána.
Mikorra beért a konyhába, már annyira sivalkodott, mint száz kismalac együtt. Igaz, hogy már akkor olyan dagadt volt az orcája, hogy nem lehetett megismerni Tihanyi Pistáról Tihanyi Pistát. Csak a ruhája árulta el, hogy ő az.
A cselédek mikor látták a veszedelmet, Pistát rögtön a földre nyomták. Leterítették gyorsan ágyterítővel. Vizes agyagot kerítettek és azzal tapasztották be a daganatokat.
De nem sokat használt az agyag. Negyedóra multán Pistának akkora volt az orra, mint egy kifli. A füle, mint két zsemlye. A két keze, mint két tök. Az arca... Az arcát meg nem is lehetett hasonlítani semmihez se.
Három napig feküdt Pista a méhekkel való ismeretségre. Szerencse, hogy nagyobb baj nem érte. De azóta nem kíván mézet enni, csak tányérból.