Paulikovics Lajos: Sarkadvár

Paulikovics Lajos: Sarkadvár szerző: Arany János

A kritika első megjelentetése: Szépirodalmi Figyelő 1861. I. évfolyam, 188. lap, aláírás nélkül.^[1]

SARKADVÁR. Regény. Irta Paulikovics Lajos. Pest, 1861. Boldini könyvnyomdája.

Sarkad mezőváros Biharmegye délnyugati szögében. Vára az erdélyi fejedelmek, Bethlen, Rákóczi korában jelentékeny határ-erőség, valamint szomszédja Szalonta is. Azelőtti sorsáról keveset tudhatunk. E Sarkadvár az, hol szerzőnk regénye játszik; Sarkady Ilona, a várúrnő, hősnéje az elbeszélésnek, hőse pedig Géza, az utolsó árpádvérű herczeg, a századokkal előbb szent földre bujdosott Gézának (költött) ivadéka. Idő, János király kora. — Ismertetésül álljon itt a regény vázlata, a mint azt egyik személy, Sarkady Farkas, elbeszéli Zápolyának:

„A boldogult Sarkady Benedek, mint mondják, életében fukar, kincsvágyó és fosztogató ember volt; végórájában a lélekismeret furdalásaitól gyötörtetve, meghagyá leányának, hogy halála után rögtön a sz. sírhoz zarándokoljon, lelkének kétséges üdveért imádkozni. Ilona híven teljesíté e hagyományt; de az apostolok hazájában a végzet intéséből az Árpádok ivadékával, a századoktól Emmanaeusban sínylő család utolsó herczegével találkozott, kit önveszedelmére, visszahívott hazájába, s magasztos szerelmi viszony fejlődött ki a két nemes szív között; de Sarkad arany paradicsomában nem sokára megjelent a sátáni kígyó Szalontay Alfréd képében, s lerombolt zárdát és várat, és a jegyesek boldogságát; becsületszava ellenére, Géza herczeget lánczokra akarta veretni; de a büszke ifjú, hogy kikerülje a gyalázatot, méregitalt kért arája kezéből; és Ilona mély gyászba burkolózva, fenséges lélekerővel, mondhatnók, kegyetlen hidegvérrel nyujtá e socratesi italt, s a királyi temetés után eltűnt; és hogy Szalontay üldözését kikerülje, ruháját a Kőrösbe veté, mintha a folyóba ugrott volna, maga e titkos kis kunyhóba rejtezett, hol én, miután Sarkad várát visszafoglalám, csak hosszas keresés után találtam fel, szívem határtalan örömére s boldogságára; itt él ő egyedül csak volt jobbágyainak javára. Az egész vidékből egy patriarchális kis köztársaságot alkotott, melynek jótékony anyja ő; egy áldást özönlő égi angyal, egy örök nap ő, mely soha nem száll nyugodni; de folytonosan hinti szerető sugarait a szenvedő emberiségre, az egész láthatáron a boldogság hajnala ragyog, kivéve Ilonát, a legjobb anyát, kinek keblében hihetőleg zordon éj s gyászos bánat borong.”

Hasonló ünnepélyes, fellengző hangon foly az egész elbeszélés, melyben a hazaérti lelkesűltség kitűnő szerepet játszik. Lehető irodalmi becsén kívül egy sokak előtt tudvalevő körülmény is ajánlja e művet az olvasók részvételébe. — Boldini nyomdája elég szerény papiron állítá ki. Ára följegyezve nincs.

Megjegyzés

1. A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.